Ha a Fidesz bejön, a svédek kilépnek

orban viktor k

Az európai politikai tér olyan, mint egy pókháló: lehetetlen pusztán egy fonalat rángatni. Ha valaki egy fonalat megfog, az egész háló megremeg. Egy kijelentésnek, egy tranzakciónak másik 26 tagállamban is olvasata keletkezik, amire a megfelelő pillanatban emlékeznek.

Egy picit ez a fagylalt készül most a visszanyalásra. Orbán Viktor és kormánya régóta kitartóan és immár egyedül tartja fel a svédek NATO-belépését. Csakhogy most a svéd radikális párt, a Svéd Demokraták (SD) tarthatják fel a Fidesz csatlakozását az Európai Parlament jobbos frakciójához, az Európai Konzervatívok és Reformerekhez (ECR).

Február elsején hangos volt a sajtó attól (persze az ukrán támogatás gyors megszavazása mellett), hogy a magyar miniszterelnök Melonival egyeztetett, pezsgőzött és beszélt arról is, hogy az ECR-be beléphet-e a Fidesz európai parlamenti delegációja a júniusi választás után.

Az ECR-ben Meloni pártja, illetve a lengyel volt kormánypárt, Kaczynsky Jog és Igazságossága (PiS) a meghatározó. Emellett viszont ott ül a cseh miniszterelnök pártja, aki meglehetősen Orbán-kritikus, és nem volt boldog attól, hogy a Fidesz belépne az ECR-be.

Ennél is egyértelműbben fogalmaztak a héten a svéd demokraták részéről. Jelezték, hogyha a Fidesz bejön, ők bizony kilépnek. A fenyegetésüket még könnyebb megérteni akkor, ha látjuk, hogy az SD – a svéd törtélemben először – kívülről támogatja a jelenlegi konzervatív kormányt Stockholmban, tehát a magyar NATO-halogatás ilyen módon közvetlenül érinti őket. Ráadásul a svéd jobboldali politikai elit oroszkritikus és Ukrajna-párti, hiszen eddig semleges országként nagyon is érezték az orosz jelenlét növekedését a svéd vizekben, légtérben, már a Krím annexiója óta – nem véletlen állították vissza a sorkötelezettséget.

Hogy mennyire komolyan veszik a svédek az orosz fenyegetést? A sorozás alól kibújt fiatalokkal szemben letöltendő börtönbüntetést is kiszabtak már bíróságok; merthogy néhány éve visszaállították a sorozást. Így Orbán hiába fényezi a Meloni-féle fonalat az európai pókhálóban, ha közben a másik kezével a svéd fonalat ollózgatta. Ez ugyanaz a háló, és különösen az Európai Parlamentben pedig minden fonál összeér.

Az ECR tehát oroszellenes jobboldali frakció, úgyhogy lehet még gondja a Fidesz-delegációnak azzal, hogy közéjük jusson. Miért ezt preferálná Orbán a még jobbrább álló Identitás és Demokrácia csoporthoz képest, amelyet Le Pen és hasonló oroszbarátok tarkítanak? Mert az ECR benne lesz várhatóan a következő ciklus nagy döntéseiben Meloninak köszönhetően, míg az ID legtöbbször kívül marad majd.

Az EU azonban egy olyan klub, ahol nem bilaterális módon szalámizgatjuk egymást, hanem közös platformokat építünk. Már aki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?