Grúzia: messze az uniós tagság

Ezzel kapcsolatban érdekes megvizsgálni, mennyire reálisak az említett célok, illetve ha azok, milyen távlatban van esélye megvalósulásuknak. Grúzia – és általában az egész kaukázusi térség – integrációs esélyei számtalan tényező függvényei. Meg kell jegyezni, hogy ha integrációról beszélünk, akkor természetesen a nyugati integrációról van szó, és nem az Oroszországgal való kapcsolatok elmélyítéséről. A legfontosabb tényezők közé, amelyek döntő mértékben befolyásolják Grúzia EU- és NATO-tagságát, a következőket kell sorolni: a belső stabilitás, a nemzetiségi területekkel való kapcsolat minősége és ezzel összefüggésben az általános belső állapotok, a szomszédos országokkal fenntartott kapcsolatok minősége, illetve normalizálása, a gazdasági helyzet, a hosszú távú fejlődés kilátásai és az olyan, sokkal elvontabb és egyelőre megválaszolatlan kérdések, mint hogy egyáltalán Európához tartozik-e még a régió, illetve meddig is terjednek az Európai Unió bővítésének végső határai. A NATO-val kapcsolatban meg kell vizsgálni még további specifikus kérdéseket is, mint például a fegyveres erők civil ellenőrzése és általános helyzete, bevethetősége. Ami a belső állapotokat illeti, nyilvánvaló, hogy Grúzia nem a stabilitás mintaképe. Jelenleg gyakorlatilag az államigazgatás nem működik, és a központi vezetésről sem mondható el, hogy ellenőrzése alatt tartaná a helyzetet. Addig egyik ország sem lehet stabil és demokratikus, míg minden politikai erő nem tudatosítja: egy stabil demokráciában a politikai verseny legfontosabb helyszíne a parlament és nem az utca. Márpedig Grúziáról nem mondható el, hogy ez a nézet a politikai kultúra stabil és mindenki által elfogadott része lenne. Ami a nemzetiségi területekkel való kapcsolatot illeti, a helyzet itt sem rózsásabb. Grúziában jelenleg három ilyen körzet van: Abházia, Dél-Oszétia és Adzsária. Elmondható, hogy gyakorlatilag mindegyik elszakadásra vagy az Oroszországgal való egyesülésre törekszik, és hogy a központi, tbiliszi kormánynak nincs felettük ellenőrzése. Az ellentétek egyelőre megoldatlanok, és hosszabb távon sem látszik stabil megoldás, aminek következtében Grúzia szinte állandóan a széthullás (a nemzetiségi területek leválása) vagy minimum az instabilitás állapotában van. Ráadásul számolni kell azzal a sajátos tényezővel is, hogy Abházia gyakorlatilag orosz ellenőrzés alatt van – Moszkva gyakran az abház függetlenség támogatásával zsarolta Tbiliszit, ha a grúzok túlságosan szembehelyezkedtek az orosz érdekekkel –, és a lakosság többsége is inkább Oroszország fennhatóságát részesítené előnyben. És akkor még nem beszéltünk Dél-Oszétiáról, amely lakosságának csaknem 80 százaléka orosz állampolgár... Egy kicsit sem jobb a helyzet a szomszédos országokkal fenntartott kapcsolatok terén. Nagyon leegyszerűsítve, a Kaukázus térségének mind a három országa kölcsönösen haragban van egymással és egyidejűleg befolyásos szomszédainak jelentős részével is. Pontosabban: Grúzia még viszonylag stabil viszonyt ápol Azerbajdzsánnal és Törökországgal – bár nem igazán szeretik egymást, de a stratégiai és külpolitikai érdekeik egy táborba terelik őket –, de már jóval rosszabb a helyzet az oroszbarát Örményországgal, Oroszországról nem is beszélve. Iránra minimum gyanakvással tekintenek, csakúgy, mint az arab-muzulmán államokra, de az orosz ellenségtől vezérelve burkoltan támogatják a muzulmán csecseneket. Ráadásul nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy a szomszédságukban a másik két kaukázusi ország, Azerbajdzsán és Örményország de facto háborús viszonyban van egymással, még akkor is, ha a konfliktus egyelőre „jegelve van”. Tehát – nagyon leegyszerűsítve – ilyenek a helyi állapotok, amelyekről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy stabilak. Ami a hosszabb távú fejlődés kilátásait és a gazdasági fejlődést illeti, ezekben az esetekben sem rózsás a helyzet. Még ha a belpolitikai káoszt félre is tesszük – feltételezvén, hogy egyszer csak vége lesz –, még mindig túl sok olyan probléma marad, amelyek lekötik a gazdasági és társadalmi fejlődéshez nélkülözhetetlen energiákat. Mindezek alapján elmondható, hogy Grúzia és általában a kaukázusi térség államai még messze vannak attól, hogy elérjék a társadalmi és gazdasági fejlődésnek azt a szintjét, amely lehetővé tenné számukra, hogy betagozódjanak az európai és transzatlanti struktúrákba. Ráadásul még itt van az elején már említett civilizációs-geopolitikai-kulturális probléma: egyáltalán Európába tartozik-e Grúzia. A kérdés még pusztán földrajzi szempontból sem egyértelmű, és attól függ, a Kaukázusnál, az Emba folyónál vagy a grúz–török határon húzzuk-e meg Európa és Ázsia határát – bár a vizsgált civilizációs-geopolitikai probléma szempontjából még ez a legkisebb probléma. Tekintsünk a térképre – reális lehet-e egyáltalán Grúzia csatlakozása az Európai Unióhoz, anélkül, hogy Törökország az EU tagja lenne, viszont reális-e Törökország csatlakozása anélkül, hogy a Nyugat-Balkán országai belépnének. Ha mégis, tehát Grúzia tag lehet, akkor milyen alapon és főleg, ki és hogyan magyarázza ezt meg a (sokszor joggal) türelmetlen törököknek. Hiszen minden problémája ellenére a gazdasági mutatók tekintetében Törökország jobban áll, mint Grúzia, és belső stabilitása sem forog veszélyben olyan mértékben (persze itt lehetne elmélkedni a törökök „specialitásáról”, a hadsereg politikai szerepvállalásáról, de ez egy másik téma). Akkor pedig elképzelhető, hogy Grúzia igen, Törökország viszont nem? Fel lehet ezt vállalni politikailag? És ha igen, akkor milyen indokkal: hogy Törökország túl nagy (el tudja képzelni a kedves olvasó, hogy néhány évtized múlva, mikor Törökország népesebb lesz, mint Németország, az Európai Parlamentben, amely tükrözi a tagországok demográfiai súlyát, a legnagyobb képviselőcsoport a török lesz – ez az, amitől minden német és francia politikus retteg). Vagy azzal magyarázzuk, hogy Grúzia keresztény, Törökország pedig nem? És ki vállalja annak következményeit, hogy ha egy ilyen indoklás miatt a törökök a radikálisabb muzulmán országok felé fordulnak majd? Látható, hogy a vizsgált probléma számtalan olyan kérdést vet fel, amelynek megválaszolása ahelyett, hogy egyszerűsítené a problémát, csak tovább bonyolítja. És még mindig csak a témakör felszínét érintettük... Mindenesetre a végső értékelés helyett annyit ki lehet jelenteni, hogy Grúzia ambíciói az EU-tagság elérésére egyelőre nem igazán reálisak, ráadásul sok esetben olyan tényezők függvényei, amelyek befolyásolása kívül esik Tbiliszi lehetőségein.