Ganéj a virágcserépben

<p>Soha nem látott méreteket öltött az interneten a sértő és a hátrányosan megkülönböztető tartalmak mennyisége – hangzott el az internetes és jogi szervezetek bécsi konferenciáján. A probléma tulajdonképpen nem is a magállapítás maga, hanem hogy az említett tartalmak ellen nehéz hatékony eszközöket találni. Ugyanez a helyzet a hozzászólásokkal.</p>

Az olvasók a híreket kommentálva olyan stílust engedhetnek meg maguknak, amilyet csak akarnak, név nélkül vagy álnéven gyalázhatják egymást fáradhatatlanul. Van, aki szerint ez jó, mivel a névtelenségnek köszönhetően az emberek megoszthatják másokkal azt, amit valóban gondolnak. Mások szerint szó sincs reális véleményekről, mivel a trágár hozzászólások szerzői a valóságban, másokkal szemtől szembe nem vállalnák mondanivalójukat. Olyanok is vannak, akik ezen az egészen felháborodnak, mondván, hogyan süllyedhet ilyen mélyre az emberi faj. Nem ritka, hogy az ilyenek elkeseredett harcokat vívnak a világháló fórumain, és erkölcsi prédikációkat írnak a „gonosz, mindenre elszánt” kommentelőknek. Közben ugyanolyan nevetségessé válnak, mint amazok.

Az internet világ egyetlen képernyőn, ott mindent megtalálhatunk, amit akarunk, és azt is, amit nem. Ki kell tudnunk választani, mi az, amire szükségünk van, és mi az, amivel felesleges foglalkozni. A trágár hozzászólások íróira nem kenhetjük az egészet, ők ugyanolyan részei a világnak mint mi, csak mások az igényeik. A ganéjtúró bogár is Isten teremtménye, nem utálhatjuk pusztán azért, mert a ganéjtúrásban leli örömét. Mivel senki sem mindentudó, ezért senkinek nincs joga azt állítani, hogy a Milka csoki fontosabb alkotóeleme a világmindenségnek, mint az Empire State Building és fordítva. Igenis szükség van a rasszistákra, ahogy szükség van a melegekre, a környezetvédőkre, a kövérekre, a távolugrókra és a traktorosokra is. És bármilyen hihetetlen, azokra is, akinek gondot jelent ezt az egészet feldolgozni.

Az internetes tartalmakat szabályozni annyi, mint a szólásszabadságot korlátozni. Ez a rasszista, gyűlöletkeltő oldalakra is vonatkozik. Van egy régi mondás, mely szerint, ha egy feleségre vigyázni kell, akkor azt már régen megette a fene. Így van ez a szélsőséges eszmékkel is, a tiltott gyümölcs a legédesebb. Mindenkinek saját felelőssége, mit vesz komolyan, mit hisz el és főleg, hogy mit akar elhinni. Hogy ez hosszú távon veszélyes lehet? Mindenképpen. A veszély viszont életünk része, amióta a világon vagyunk. Gondoljunk csak az ablakpárkányról lepottyanó virágcserepekre, vagy a szén-monoxid szivárgására. Azoktól ugyan nem csinálunk a gatyánkba, viszont halált ugyanúgy okozhatnak. Hogy a demokrácia nem tudja magát megvédeni? Orbán Viktor azt mondta, Isten a történelem ura. Akkor meg mit kell ijedezni?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?