Fülkezavargások kora

<p>Igazság utáni korszak &ndash; ezzel a vakmerő jelzővel szeretnék sokan érzékeltetni, hogy új időszámítás kezdődött Trump és a brexit győzelmével. A kifejezés önmagában is olaj a tűzre, mert nem veszi figyelembe: a választók dühét sokszor éppen az vezérelte, hogy átverve érezték magukat.&nbsp;</p>

 Az elnevezés, amilyen sommás, olyannyira gyenge lábakon áll, ráadásul kontraproduktív, még jobban eltaszítja az embereket az írott szótól. Hiszen, ha jól értjük innen, Közép-Európából a nyugati folyamatokat, éppen azért fordultak el az eddigi pártoktól és elitektől az emberek, mert azok korábbi ígéretei sokszor nem bizonyultak igaznak. Ilyen ígéret volt, nyilván leegyszerűsítve, hogy a globális szabadkereskedelem révén végső soron a jólét mindenütt nő. Vagy hogy a piacgazdaság és a jogállamiság egymással kéz a kézben jár. Végül azonban sokszor ennek az ellenkezője történt: a piaci nyitás valahol valóban iparágakat futtatott fel, másokat viszont kivéreztetett. A lomha jogállamok pedig csak futnak a globális piacon mozgékonnyá vált cégek után, hogy adózásra próbálják kényszeríteni őket. A létbiztonság sokak szemében nem nőtt, viszont a jövedelmi különbségek nem csökkentek, hanem nőttek. Mondhatjuk úgy is: a leszavazott eliteknek nem volt igazuk. Nevezhetnénk ezért az elmúlt évtizedeket az „igazság előtti korszaknak”, esetleg a „hazugság korszakának”? Rendkívül erőltetett lenne, ahogy az „igazság utáni korszak” is erőltetetten hangzik: egyetlen nézőpont alapján nemigen lehet korszakokat így megbélyegezni.

A mellébeszélésnek, hír- és adathamisításnak, az igazság takargatásának ráadásul mindig komoly szerepe volt a gazdaság és politika alakulásában. Olyan fajsúlyos mellébeszélésekre érdemes gondolni, mint amikor több mint egy évtizede nyilvánvaló hazugsággal indult harcba London és Washington Irak ellen, azt állítva, hogy Szaddám Husszeinnek atomfegyvere van. Bizonygathatta az ENSZ vagy a pápa, vagy bárki más ennek ellenkezőjét, akár tényekre hivatkozva, ez nem állította meg a háborúpártiakat, akik inkább titkos atomkísérletekről szóló ködös híradásoknak hittek. Ráadásul ehhez a média egy része is asszisztált. Vagy gondoljunk bele, a 2008-ban Európára törő gazdasági krízis nem tipikus túltermelési válsággal kezdődött, mint mondjuk az 1920-as évek végi nagy gazdasági világválság. Kiderült, hogy egy gazdasági monstrum (Lehman Brothers) adatai hamisak, a cég mögött nincs érték. Végső soron adatok kozmetikázása, meghamisítása, és általában az igazsággal való szembenézés halogatása miatt dagadhatott óriásira a hitelpiac, ami végül a válsághoz vezetett.

Sok szempontból persze van alapja a borúlátásnak, amit az „igazság utáni korszak” elnevezés próbál érzékeltetni. A politikában az emóció és a düh jó ideje nem tört ilyen erővel a felszínre. A „dühöngő politikus” alakja, ami korábban inkább elriasztotta a választókat, ma vonzza őket; a választásokon pedig a programalkotó erő gyengének bizonyult a tömegek emóciója felett, az emberek bemennek a szavazófülkébe és ikszelnek, ahová csak bírnak. Valahogy küllőt akarnak akasztani egy olyan szekéren, ami szerintük rossz irányba halad. Utcai zavargások helyett mintha a szavazófülkében tombolnák ki magukat, s ez még valószínűleg folytatódik. Az optimizmusnak sem jött el tehát az ideje, ha valakit meg is igéz Trump vadnyugati fellépése, abban valójában rengeteg az esetlegesség, kiszámíthatatlanság. Ahogy fogalmunk sincs arról, az angolok mihez kezdenek saját döntésük következményével, és mi lesz Angliával. Ezért nem érdemes túlzott reményekkel várni a fejleményeket, sőt, a rendszerváltás óta sosem volt okunk nagyobb óvatosságra a jövőt illetően, mint most.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?