Forróvérű, de magával szemben is szigorú

A szakmai felkészültségét senki nem vonta kétségbe: Kozák mögött klubszinten komoly eredmények álltak, kétszer lett bajnok a kassaiakkal, egyszer BL-csoportkörbe jutott velük, később szerény költségvetéssel is sikerült megnyernie csapatával a Szlovák Kupát.

Kozák kinevezésekor ezért a sajtó arról faggatta Ján Kováčikot, a Szlovák Labdarúgó-szövetség elnökét, szerepel-e a szövetségi kapitány szerződésében konkrét összeg, mekkora büntetést kell fizetnie, ha esetleg megint balhézni fog valahol. 
Aztán Kozák leült a válogatott kispadjára, és mintha kicserélték volna. Minden adandó alkalommal elmondta, nem is hitte, hogy hatvanévesen még a nemzeti csapat edzője lehet. Hogy mekkora megtiszteltetésnek tartja a kinevezést, az a viselkedésén is látszott. 

A meccs utáni értékelései élményszámba mentek. Eredménytől függetlenül higgadtan és elfogulatlanul foglalta össze a pályán történteket. 

Kozák első meccsei valamelyikén egy újságíró rákérdezett egy konkrét posztra: miért ez játszott, miért nem az? Furcsa csend lett a teremben, mindenki várta a botrányt. Weissnél ilyenkor általában nagyon ingerült válasz következett, nagyjából abban a szellemben, hogy ha a kérdező olyan nagyon okos, akkor tessék, nyugodtan oda lehet ülni a kispadra. Kozák viszont válaszolt. Nem háborodott fel a kérdésen, hanem megválaszolta, több – első pillantásra, kívülállóként nem nyilvánvaló – érvvel támasztotta alá a döntését.

S hogy általában jó döntéseket hoz, azt az eredmények is mutatták. Volt olyan szezon, amikor kilenc meccset nyert zsinórban a szlovák válogatott, ennek kicsúcsosodása volt az Eb-szereplés. 

Utána viszont már döccent egyet a szekér. Az Európa-bajnokság után jött a vita a válogatottbeli szereplésért járó prémiumokról, a szerencsétlen kezdés az angolok ellen a vb-kvalifikációban, aztán az egész selejtezősorozat, ahol ugyan a szlovákok a csoport második helyén végeztek, de leggyengébb csoportmásodikként lemaradtak a pótselejtezőről.

A csapatot övező pozitív légkör mintha kezdett volna lassanként elpárologni. Ez Kozák megnyilvánulásain is érezhető volt – most már sokkal gyakrabban kellett erőnek erejével visszafognia magát, most már volt egy-két sértődött megjegyzése – abszolút tűréshatáron belül, de valamit ezek is jeleztek.

Szeptemberben a dánok elleni felkészülési mérkőzés sem volt az igazi – „az utcáról összefogdosott” amatőr csapat (a dán játékosok és a szövetség konfliktusa miatt harmad- és negyedosztályú futballisták léptek pályára a vendégeknél) ellen nem igazán tudtak felpörögni a szlovákok, bár nyertek 3:0-ra. Utána azonban következett két vereség a Nemzetek Ligájában, és Kozák már nemcsak a sajtó képviselőinek, hanem egy kicsit a játékosainak is beszólt, amikor a nagy nyilvánosság előtt keményen kritizálta Stanislav Lobotkát és Milan Škriniart.

Meg is indultak a pletykák, hogy megromlottak a viszonyok az öltözőben, holott korábban a játékosok is csak a legnagyobb tisztelettel beszéltek az edzőjükről, és a nagy közös gólörömöknél is nyilvánvaló volt az összhang.

Kozák becsületére váljék, hogy nem várta meg, amíg hangosan követelik a távozását. Öt és fél éven át vezette a szlovák válogatottat, ezzel az időtartamot tekintve és a győztes mérkőzések számát illetően is rekorder. Néhány mérkőzést még biztosan kihúzhatott volna a kispadon, de valószínűleg úgy érezte, már nem tud többet adni a csapatnak. Döntésével azt is igazolta, hogy „forróvérű keletiként” nemcsak másokkal, hanem saját magával szemben is szigorú.