Fóbiák és félelmek

Ezek a mondatok bő két hónappal ezelőtt álltak ugyanitt, a kettős állampolgárságról szóló szavazás kapcsán. S látjuk, nem kellett sokat várni, akkora botrány került elő a padlásról, hogy nagyobbról még Matovič sem álmodhatott legmerészebb álmaiban.

Annál érthetetlenebb a Híd álláspontja, mivel a Smer koalíciós partnerei közül eddig a legvehemensebben, s ráadásul elsőként éppen Bugár Béla vette védelmébe Kaliňákot. Akarva-akaratlanul felmerül hát, vajon mi vezérelheti a negyed évszázados politikai tapasztalattal rendelkező Bugárt, hogy védje a védhetetlent. Hiteles válaszok híján különféle interpretációk jelentek meg az éterben, például, hogy a hidas politikusoknak, illetve a párt gazdasági hátterének üzleti érdekei fűződnek a kormánytagsághoz, vagy hogy a Híd ilyen módon akar több engedményt elérni kisebbségi ügyekben (a héten, gyorsított eljárásban, s a korábbi kijelentések ellenére elfogadott iskolamentő törvény akár még alá is támaszthatná ezt a verziót). De hallottunk már olyasmit is, hogy Bugár Bélának akkorára nőtt a Matovič-fóbiája, hogy az mindent fölülír, illetve hogy a Híd mindennél jobban retteg az előrehozott választásoktól.

Hagyjuk most a találgatást, vajon melyik verzió áll a legközelebb a valósághoz. Ugyanis valamennyi felsorolt indoklásnak van egy közös nevezője: a félelem. Attól, mit veszíthet a Híd Kaliňák vagy esetleg az egész kormány bukásával. A félelem pedig rossz tanácsadó. Ha átveszi az irányítást, megfosztja az embert a szabad döntéstől és cselekvőképességétől, s minden lépését reaktívvá teszi. S ha egyszer már hagytuk, hogy úrrá legyen rajtunk, nagyon nehéz tőle megszabadulni, s újra átvenni az irányítást a döntéseink felett.

A politikának pedig éppen a szabad döntésekről kellene szólnia, valamilyen ideál, nemes cél, társadalmi érdek nevében. Hogy ez elképesztő naivság és idealizmus? Lehet. De mikor kellene visszanyúlnunk a legalapvetőbb elvekhez, ha nem pont ilyen viharos időkben, amikor egyesek elvesztették a fogalmukat arról, merre van észak és merre dél?

A politika bonyolult dolog. Nem könnyű a számos érdeket összeegyeztetni az ideálokkal és a reális lehetőségekkel, amelyek persze soha nem olyanok, mint ki-ki szeretné. Ezért hasznos, ha vannak olyan vezérelvek, amelyek mindig útmutatóul szolgálnak, a legnagyobb viharok idején is. Ezek nélkül a politika csak kiüresedett ügyeskedések, ad hoc „pragmatikus megoldások” sorozatává válik, s a politikai elit elveszíti azt a képességét, hogy irányítsa a társadalmi folyamatokat. A Bašternák-ügy és a hozzá hasonlók megoldatlansága veszélyesen közel visz minket ehhez az állapothoz.