Felvidéki zsákbamacska

A párt Nagyszombat megyei elnökjelöltje miatt kirobbant platformháború csak a jéghegy csúcsa, amely ugyan könnyen a Szövetség széteséséhez vezethet, a párt sikertelensége azonban ennél jóval mélyebben gyökerezik.

Ha sikerülne is feloldani az MKP, a Híd és az Összefogás platformok közötti, megyei választással kapcsolatos súlyos érdekellentétet, a választókkal nehezen hitethetnék el, hogy a Szövetséget nem csak abból a célból hozták létre, hogy jól fizető pozíciókba juttathassa a már százszor leszerepelt megélhetési politikusokat.

A választók többsége ugyanis úgy látja, a Szövetség lényege a kíméletlen pozícióharc, az ellenkező platformokhoz tartozók lejáratása. Ebbe pedig annyira bele tudnak feledkezni, hogy lassan el is felejtik, mi is lenne az eredeti feladatuk: a felvidéki magyarok hatékony érdekérvényesítése.

Nem csak emiatt van azonban fagyponton a Szövetség népszerűsége. Van egy, a fentinél is fontosabb oka annak, hogy a pártok népszerűségét mérő ügynökségek rendszeresen a parlamenti bejutásra esélytelen politikai tömörülések között tartják számon a Szövetséget.

A párt politikusainak a döntő többsége egész egyszerűen retteg a véleménynyilvánítástól a társadalmat megosztó kérdésekben.

Egy részükkel kapcsolatban persze azt sem zárhatjuk ki, hogy a fontos kérdésekről nincs is véleményük. Jóval többen vannak azonban azok, akiknek ugyan rendkívül markáns véleményük van a legtöbb témáról, ám ezt legfeljebb egy haveri sörözés közben osztják meg a többiekkel, ha pedig a média képviselői érdeklődnek náluk, mereven elzárkóznak.

Vannak persze kivételek.

E sorok írója például szinte semmiben sem ért egyet a párt Híd-platformjának az elnökével, Rigó Konráddal, azt azonban elismeri, hogy határozott véleménye van a világról, és ezt vállalja is.

Hasonló a helyzet Gyimesi Györggyel, aki ugyan nem a Szövetség politikusa, és a nézetei miatt rengetegen bírálják, ám a felvidéki magyar politikai térben szintén azok közé tartozik, akik nem rettegnek a véleménynyilvánítástól.

És persze vannak még páran, akik hasonló cipőben járnak, a megszámolásukhoz azonban egy kéz is elég lenne.

A választók igenis tudni szeretnék, mit gondolnak a világról azok, akik a szavazataikért esedeznek. Példaként a magyar kormányhoz fűződő viszonyuk említhető.

Akik például úgy gondolják, Orbán Viktor megváltás a magyarok számára, ezt ne féljenek elmondani, megindokolva persze azt is, miért gondolják ezt.

Ugyanez érvényes azokra, akik pokolra kívánják a magyar kormányfőt.

Ehelyett a politikusaink többsége azzal a frázissal etet minket, hogy nekik jó kapcsolatokat kell ápolniuk „a mindenkori magyar kormánnyal”.

Felvidéki magyarként a magyar nemzet részei vagyunk, jogunk van beleszólni a magyar politikába, amit a politikusainktól is meg kellene követelnünk.

És ez persze csak a jéghegy csúcsa, hiszen hasonló a helyzet az összes többi kényes témával kapcsolatban.

Ez nem változik, ha a politikusaink nem vállalják a véleményüket, és folytatódik a jelenlegi langyos kommunikáció, amelynek a lényege, hogy csak senkinek ne lépjünk rá a tyúkszemére, addig a politikusaink sem számíthatnak arra, hogy választókként kiállunk mellettük, hiszen azt sem tudjuk, kik is ők valójában.

A zsákbamacskát meg kellene hagynunk a gyerekeknek, nekünk határozott és bátor politikusokra lenne szükségünk.