Félreszabályozás

<p>Ha igaz, ma tárgyalja először a parlamenti plénum az ún. sugárzási törvény módosítását. Ez az a jogszabály, amely az országban működő rádiós és televíziós szolgáltatást szabályozza úgy-ahogy elfogadható módon, a vonatkozó (értsd: e törvény rendelkezéseit átíró) törvények tükrében viszont érthetetlenül rosszul. Miért?</p>

A sugárzási törvény azt szabályozza, miként kaphat valaki sugárzási engedélyt, milyen szerv hivatott ezt eldönteni, és – akármennyire hihetetlen – a rádiós és televíziós piacon tartalmi szabályozást is megenged magának. A tartalmi szabályozást csak azért nem nevezzük cenzúrának, mert a cenzúra feladata az volt, hogy bizonyos, a hatalomnak, államnak nem megfelelő tartalmakat eleve ne engedjen közölni. A jelenlegi tartalmi szabályozás viszont ex post folyik, azaz sugározni elvileg bármit lehet, ha meg nem, akkor jár érte a szankció. Az egyszeri újságíró, aki évek óta foglalkozik a frekvenciagazdálkodással és a licenszpolitikával, azt hitte volna, hogy az „éljen a demokrácia és a szólás szabadsága” jegyében éppen a törvénynek ezen része módosul. Nos, nem így történt.A jogszabály módosítására azért kerül sor, mert az Európai Bizottságban észrevették, hogy zűrös a szlovákiai licenszpolitika. A sugárzási törvény ugyan nem, de 1995 óta a nyelvtörvény (igen, jól sejtik, ez az a „vonatkozó” jogszabály) szó szerint leírja, hogy az országban csak államnyelven szabad műsort szolgáltatni, kivételt a nemzetiségi kisebbségek számára törvény által előírt közműsor-szolgáltatás élvez. Ami viszont ellentétes az európai joggal, hiszen az EU-ban minden tagország hivatalos nyelve uniós hivatalos nyelvnek minősül. A szlovák médiaszabályozás viszont nem teszi lehetővé, hogy lokális vagy regionális műsorszolgáltatások kapjanak licenszet az EU bármely nyelvén. A kulturális tárca tehát úgy módosítja a sugárzási törvényt, hogy az EU minden nyelvén lehessen sugározni. Szép. Végre. Csakhogy van egy bibi: a tervezet értelmében a frekvenciatanács nemcsak lehetőséget, hanem törvényi utasítást kap, hogy ha az adott régióban lokális vagy regionális, államnyelven műsort szolgáltató vállalkozás nincs, akkor egyéb nyelvű sem lehet. Az indoklás szerint azért, hogy „biztosított legyen a szlovák lakosság államnyelven történő tájékoztatásának joga”. Nos, így állunk. Van valaki, aki regionális rádiót vagy tévét üzemeltetne (nem nagy biznisz, nem sokan állnak majd sorba) az EU valamely nyelvén, de azt csak akkor teheti, ha van valaki, aki ugyanezt szlovákul teszi. Ergó: Józsi bácsi nyithat ugyan zöldségboltot, egyetlen feltétele, hogy Feri bácsi nyisson előtte egy cukrászdát. Értik? Ha nem, a hiba nem az önök készülékében van. Merthogy én sem nagyon értem, mi köze van a szlovák nyelven való tájékoztatás jogának ahhoz, hogy valaki más nyelven akar tájékoztatni. A kettő hogy kerül egymás mellé? Az európai és a szlovák médiaszabályozás komoly reformokra szorul. Képtelen követni a piacot és az új technológiákat, egyes szabályozások immár a muzeális kategóriába tartoznak, közben a lakosság olyan tartalmakhoz jut, amilyenekhez csak akar, a médiaidiotizmus, a kimondottan rossz, ízléstelen, erkölcstelen tartalmak ezerszámra szennyezik az étert, mi meg azon vagyunk elakadva, lehet-e Alsófelsőn angolul, portugálul vagy magyarul sugározni, ha éppen senki nem sugároz szlovákul. És akkor marad a kérdés: roma nyelvűt sugározhat? Mert az nem hivatalos nyelv az EU-ban.Úgy vagyunk ezzel, mint minden rosszul motivált szabállyal: az állampolgársági törvénnyel a magyarok kettős állampolgársága ellen született jogszabály, de jobbára másokat sújt. A mostani szabályozásban a szlovák nyelv védelmének pajzsával valami olyat akarnak megregulázni, ami a szlovák médiapiacon inkább kellemes és gazdagító folt lehetne – és egyetlen szlovák ajkú ember jogait sem sértené. Megér ez egy brüsszeli irgum-burgumot? A szerző az RTVS nemzetiségi adásainak igazgatója
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?