Európai választások: van tét?

De ahogy tisztul a kép az elnökjelöltekkel kapcsolatban – Fico és kétszer hét törpe méri össze az erejét – érdemes elkezdeni foglalkozni a sokszor lenézett, feleslegesnek vagy érdektelennek tartott EP-választással is. Triviális dolog, de azért érdemes sokszor elismételni: az idő előrehaladtával az EU egyre több kompetenciával rendelkezik, a tagállamok kezét egyre több szférában tudja megkötni. Ennek két ellentétes olvasata van: egyesek – az euroszkeptikusok – ettől félnek, a nemzeti szuverenitás csorbítását, EU-diktatúrát és hasonlókat emlegetnek. Mások viszont – és e sorok szerzője nem titkoltan közéjük tartozik – úgy gondolják, hogy a közös európai irányvonalak biztonságot jelentenek: biztonságot a túlzott önbizalommal rendelkező kormányok ámokfutásával szemben, és kisebbségi pozícióban fokozott biztonságot a többség diktatúrájával szemben. A két álláspontban persze egyszerre is lehet és van igazság. Úgy gondolom, az, hogy melyik a hangsúlyosabb, a helyi közegtől függ. Például Dániában vagy Nagy-Britanniában, ahol az állampolgárokat a kormányzat önkényétől a mélyen gyökerező demokrácia mellett a szokások, szokásjogok és a civil aktivitások is védik, érthető az ódzkodás a központi beleszólástól. Onnan nézve az EU sokkal inkább tűnhet tehernek, mint stabilizációs tényezőnek – nincs ugyanis mit stabilizálni. Innen – posztszocialista pozícióból – nézve azonban inkább a második érvcsoport tűnik hangsúlyosnak. Ahogy a politika folyamatosan termeli ki a demokrácia intézményi kereteit túlságosan szűknek érző vezetőket – és most teljesen mindegy, hogy a mában kik ők, mert a múltban más országok és más pártok is produkáltak ilyeneket, és a jövőben is jönnek majd újabb és újabb hasonló figurák –, az EU stabilizációs szerepe kiemelt fontosságot kap. Személy szerint hajlandó vagyok lemondani egy bizonyos fokú autonómiáról és hatékonyságról cserébe azért, hogy kiszámíthatóbb legyen az országom mozgása. Ha pedig ez így van, fontos hogy országunkat, régiónkat olyan személyek képviseljék Brüsszelben, akik nem az EU leépítéséért, hanem hatékonyabb működéséért küzdenek. Akik rámutatnak a felelőtlen vagy fejnehéz eljárásokra, akik kritizálják a korrupciót – de emellett konstruktívan részt tudnak venni a stratégiaalkotásban. Akiknek víziójuk van arról, mit jelent a 21. században európainak lenni, merre tartson a kontinens, hol vannak és lesznek a külső határai. Kétségtelen, hogy a jövőben az EU vagy tovább demokratizálja belső folyamatait, vagy elbukik. Ma a legtöbb ember úgy érzi, nincs igazi ráhatása arra, ami Brüsszelben történik. Ebben részben van igazság: az Európai Parlament politikája ugyanis vészesen hasonlít a tagállami pártpolitikára, közben ráadásul az uniós csúcsvezetés nem közvetlenül választott. Ennek ellenére az EP-választásnak van tétje: még egy, az EU-hoz hasonló kiterjedt bürokratikus rendszerben is komoly hatása van az egyes személyek munkájának.