Észtek ingyenbuszon

észt busz

Van egy kis ország az EU-ban, Észtország, amely sok tekintetben lekörözi a visegrádi négyeket. Az egyaránt alacsony munkanélküliségi ráta, eladósodottság és korrupció mellett élen jár a digitalizáció terén.

Az ország közlekedési fejlesztései is évek óta figyelemre méltók, most egy újabb nagy bejelentés érkezett a kis balti államból: július elsejétől ingyenes lesz a tömegközlekedés. Keresztül-kasul utazhatnak buszon az észtek az 1,3 milliós országban.

Az észt gazdaságért és infrastruktúráért felelős miniszter, Kadri Simson azt nyilatkozta, hogy a bevezetéskor lesz egy átmeneti időszak, adta hírül az Euronews. Észtország korábban a fővárosban, Tallinnban tesztelte a rendszert, ahol 2013-tól ingyenes a tömegközlekedés a város lakói számára, a turisták és az ország más részeiről utazók továbbra is menetdíjat fizetnek. Európa több nagyvárosa fontolgatja, vagy már kísérletezik azzal, hogy ingyenessé tegye a tömegközlekedést a nagyon forgalmas, zsúfolt városrészekben.

Az észt tömegközlekedést eddig is nagylelkűen támogatta az állam. A vidéki buszhálózat költségeinek 80 százalékát eddig is állami forrásból fedezték, tehát a 12,9 millió eurós többletkiadás nem tűnik soknak, írja a világ nagyvárosaival foglalkozó CityLab. Megspórolhatják viszont a jegyárusítás, az utasok ellenőrzésével stb. kapcsolatos kiadásokat, arról nem is beszélve, hogy az ebből fakadó kényelmetlenségtől és késéstől is megszabadulnak. Az ingyenessé tétel egyik oka, hogy az idős, vidéki lakosság mobilitásán javítson; a tavalyi közigazgatási reform következtében a közigazgatási egységek száma csökkent, viszont megnőtt a területük, ezért gyakran többet kell utazni, ha az új székhelyre szeretnének az észtek eljutni. A változás épp az idősebb, vidéki lakosságot érinti, mivel a digitális ügyintézést még nem értékelik annyira, mint a fiatalok, érvel a CityLab. Az ingyenes tömegközlekedés ötlete más városokban is fölmerült. A bevezetés melletti leggyakoribb érvek az autóforgalom korlátozása, és a környezetvédelmi megfontolások. Tallinn nem egy megapolisz, lakosainak száma alig félmillió. Számítások szerint a városlakók számára ingyenessé tett tömegközlekedéssel több tízezer új lakos érkezett a városba.

Az észt főváros példája azonban azt mutatja, hogy az ingyenes tömegközlekedés nem az autósok, hanem a gyalogosok számára lett vonzó, ezért ha a cél az autóforgalom csökkentése, akkor más stratégiát kell alkalmazni. Ez azt is bizonyítja, hogy nincs általános képlet az ingyenes tömegközlekedés bevezetésére. A legtöbb helyen, nálunk is, a nagyon fiataloknak és az időseknek nem kell jegyet váltaniuk.

Észtország azért lehet példaértékű a visegrádi négyeknek, mert az elmúlt évek döntései után egyértelmű, hogy a megválasztott politikai vezetőik számára valóban fontos az állampolgárok jóléte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?