Észak-Korea: újabb atomfegyvereket állíthat elő

Észak-Korea kedden kilátásba helyezte, hogy még több atomfegyvert állít elő a térségbeli erőegyensúly megőrzése és egy esetleges amerikai támadás megakadályozása érdekében.

A sztálinista vezetésű Észak-Korea február 10-én jelentette be hivatalosan, hogy atomfegyverrel rendelkezik.

Észak-Korea kedden kilátásba helyezte, hogy még több atomfegyvert állít elő a térségbeli erőegyensúly megőrzése és egy esetleges amerikai támadás megakadályozása érdekében.


A sztálinista vezetésű Észak-Korea február 10-én jelentette be hivatalosan, hogy atomfegyverrel rendelkezik. Phenjan ezt azzal indokolta, hogy a vele szemben rendkívül ellenséges amerikai politika miatt van szüksége e tömegpusztító fegyverekre.

A phenjani külügyminisztérium szóvivője a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség által idézett nyilatkozatában azt hangoztatta: Phenjan meg fogja tenni a szükséges ellenlépéseket - köztük az atomfegyver-arzenál bővítését is - annak érdekében, hogy megbirkózzon azzal a veszéllyel, amelyet az Egyesült Államoknak az észak-koreai rendszer megdöntésére irányuló "rendkívül ellenséges" kísérlete jelent.

A szóvivő szerint mára bebizonyosodott, hogy az észak-koreai atomfegyver-arzenál szavatolja a térségbeli erőegyensúlyt, és jelentős elrettentő erőként hat a háború kirobbantása ellen, illetve a béke megőrzése érdekében. Észak-Korea az atomfegyver-arzenállal kapcsolatos legújabb nyilatkozatát Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter eheti ázsiai körútja elé időzítette, amelynek során Rice az észak-koreai atomprogramról folytatott hatoldalú tárgyalások folytatása mellett kíván síkra szállni. A washingtoni kormányzat már többször jelezte, hogy nem áll szándékában megtámadni Észak-Koreát.

()

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?