<div>A láng kialudt, a stadionok kiürültek. Az olimpiának vége, és a hétköznapok rutinjában sok pillanat feledésbe vész.</div><div> </div>
Emlékek leltára
De emlékezni fogok:✶ a pálmafákra és a tenger illatára;✶ Nasztya Kuzmina hibátlan lövészetére a sprintben, és a végtelenül szerény és kedves nyilatkozatára már olimpiai bajnokként;✶ arra, hogy egy kolléga a második héten megkérdez-te tőlem: „Titi, te hány órát alszol itt naponta?”, és valami nagyon furcsa arcot vághattam, mert röhögőgörcsöt kapott;✶ a nyuszifülek erdejére a tribünökön;✶ a zuhanyfüggönyre;✶ arra, hogy nem hittünk Miklós Editnek, amikor az első hatot emlegette, aztán magasba emelt kézzel üvöltöttünk a célban, amikor leért, és hatodik volt (végül 7. lett);✶ a ködre a biatlonpályán;✶ a sajtóközpont zsongására;✶ arra, hogy első nap még felkavarodott a gyomrom a drótkötélpályán, aztán meg már nem tudtam betelni vele;✶ Brian Joubert és Tomáš Verner utolsó versenyére;✶ arra, hogy a váltó utolsó lövészetén, Svendsenen úszott el Ole Einar Björndalen kilencedik olimpiai aranya;✶ a szlovák hokisok szenvedésére;✶ a hisztériára Szotnyikova aranyérme körül;✶ a csigalassú buszokra az olimpiai parkban;✶ Noriaki Kaszai örömére a dobogó második fokán;✶ a cseh rádiós kolléga első kérdésére a bajnok Martina Sáblíkovához: „Mosolyt látok, könnyeket látok, jól látom?”✶ a gyermeki boldogságra, ha sikerült kibetűznöm egy azbukával írt feliratot;✶ a szlovén hokisok elképesztő fölényére a nyolcaddöntőben az osztrákok ellen;✶ arra, hogy a biztonsági őrök az első néhány napban még marconák voltak, de aztán magával ragadta őket az olimpiai hangulat;✶ Pljuscsenko falfehér arcára közvetlenül azelőtt, hogy bejelentette volna a visszalépését;✶ Jano Laco pazar védéseire az oroszok ellen;✶ a Krasznaja Poljana-i hegyek sziluettjére;✶ a zöld, sárga, lila fénnyel megvilágított blokkokra a Jekatyerinszkij Kvartalban;✶ és a győztesek mély lélegzeteire, mialatt a bemondó három nyelven elmondta: „Első helyezett és olimpiai bajnok…” Ez alatt a tizenhét nap alatt álmok foszlottak szerte és álmok váltak valóra, láttunk nagy győzelmeket és sporttragédiákat, sokan búcsúztak, de valahol valaki most határozta el, hogy olimpiai bajnok lesz. Mert mondjon bárki bármit, azért az olimpia még mindig az egyik legnagyszerűbb dolog a világon.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.