Elkel a Nokia, elmúlt a finn csoda

<p>Egy legenda véget ért. Eddig sokan abban az illúzióban éltek, hogy ügyességgel, szorgalommal és kitartással a kis nemzetek is felépíthetnek egy világra szólóan sikeresen vállalatot, illetve hogy az innováció az, amivel be lehet törni a világpiacra. A Nokia mobilkészülék-gyártó részlegének a felvásárlása sokakat kiábrándított.</p>

A maroktelefonok piacát figyeli a közvélemény, így köztudomású volt a Nokia jelentős térvesztése az utóbbi időben. Az okostelefonok szegmensében képtelen volt tartani a lépést a konkurenciával. Szakértők szerint az operációs rendszerrel volt gond, amelyet a Microsofttal közösen fejlesztett ki. Hogy az összeesküvés-elméleteknek alapjuk legyen, a Nokiát most éppen a Microsoft nyeli el, igaz, a márkanév használatát tíz évig garantálja. A felvásárlás sokakat meglepett, a finneket egyenesen sokkolta. A hírek szerint azonban ez már benne volt a levegőben, a két vállalat február óta folytatta a tárgyalásokat. A finn csoda vége számunkra is sok tanulsággal jár. Akár örvendezhetnénk is, hogy a Nokia legalább eddig húzta. Példát mutatott a közép-kelet-európai nemzetek számára, hogy ha bízunk magunkban és keményen dolgozunk, mi is híresek lehetünk. A Nokia dél-komáromi gyára miatt kicsit a miénk is volt, bár a leépítések miatt a bajait már mi is megéreztük. Az végül is nem meglepő, hogy a cég komoly restrukturalizációra szorul. Mondhatnánk, hogy ez a kapitalizmus lényege, és maga a Nokia is jó példa erre, hiszen faipari cégből avanzsált gumigyárrá, majd lett belőle elektronikai cég. Ezeket a változásokat azonban finn vállalatként élte át, a fejlesztéseket saját források igénybe vételével hajtotta végre. Most minderre már nem futotta. A fő gond az, hogy nincs elég saját tőkéje. Ebből csak az igazi világcégeknek van elég. Az aktuálisan 41 milliárdos készpénzzel rendelkező Microsoftnak meg se kottyan ez az ötmilliárdos üzlet. Az akvizíció térségünk fő problémájára, a tőkehiányra mutathat rá. Ötletek vannak, akár meg is valósulhatnak, de igazi hírnevet és pénzesőt nem hoznak. A Nyugattal a tempót csak a Távol-Kelet, illetve a népes országok képesek tartani. Ezért van az, hogy nem látunk kitörési pontot, és annak is nagyon örülünk, ha legalább Európa vagy néhány ázsiai cég összeszerelő műhelye lehetünk. De a Nokia húsz évig legalább reményt adott.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?