<p>Már a folyamatosan csökkenő benzinár is nagyon gyanús volt. Aztán amikor saját szemünkkel láthattuk, hogy Rákay Philip tényleg nincs a Dal zsűrijében, már nyilvánvaló volt, hogy valami készül. </p>
Egy korszak vége
Valami, ami után semmi nem lesz az, ami eddig volt. Aztán a hétvégén bekövetkezett, amire még gondolni sem mert senki. Bizony, megtörtént: Jolly és Kis Grófo összeveszett. Ennyi volt a barátság, a sok közös fellépés.
Jolly ráadásul azt mondta: soha nem bocsát meg Grófónak. Nem túlzunk, ha azt mondjuk, akkora ütést kapott ezzel a magyar könnyűzenei élet, amelyhez csak Zámbó Jimmy hirtelen és tragikus halála mérhető. Szóval Jolly és Kis Grófo összevesztek. Még leírni is fájdalom. Mintha azt kellene leírni, hogy zöld az ég és kék a fű, annyira irreálisnak hat.
Hogy ez a két jó barát, akik fáradságot, kreativitást és színvonalat nem kímélve dolgoztak eddig közösen azon, hogy nekünk jobb kedvünk legyen, most egyszer csak összevesznek.
Ráadásul Londonban, miközben koncertet adtak a helyi magyaroknak. Sosem fogjuk már élőben hallani a No Roxa áj és a Lej mamo lej című dalokat, amelyeket a szakértők joggal tekintenek generációs vallomásoknak (mivel nemcsak szerzőik, hanem rajongóik értelmi szintjét is híven tükrözik).
Voltak nagy szakítások a könnyűzene történetében. Amikor Ritchie Blackmore otthagyta a Deep Purple-t, vagy amikor Deák Bill Gyula kiszállt a Hobo Blues Bandből. Viszont Jolly és Kis Grófo balhéja mellett ezek nevetséges béka-egér harcok voltak.
Vagyunk néhányan, akik még nem adtuk fel a reményt. Képtelenek vagyunk ugyanis beletörődni, hogy ennek a két ikonnak a csillaga nem egymás mellett ragyog a magyar popzene királykék egén. Talán érdemes lenne a magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma közbenjárását kérni az ügyben, hiszen az említett előadók rengeteg állampolgár szellemi erejének forrását jelentették az elmúlt évek során. Vagy ha ez nem is sikerül, mindenképpen érdemes lenne legalább egy országos petíciót indítani a jó ügy érdekében. De egy szimpátiatüntetést mindenképp.
Jolly ráadásul azt mondta: soha nem bocsát meg Grófónak. Nem túlzunk, ha azt mondjuk, akkora ütést kapott ezzel a magyar könnyűzenei élet, amelyhez csak Zámbó Jimmy hirtelen és tragikus halála mérhető. Szóval Jolly és Kis Grófo összevesztek. Még leírni is fájdalom. Mintha azt kellene leírni, hogy zöld az ég és kék a fű, annyira irreálisnak hat.
Hogy ez a két jó barát, akik fáradságot, kreativitást és színvonalat nem kímélve dolgoztak eddig közösen azon, hogy nekünk jobb kedvünk legyen, most egyszer csak összevesznek.
Ráadásul Londonban, miközben koncertet adtak a helyi magyaroknak. Sosem fogjuk már élőben hallani a No Roxa áj és a Lej mamo lej című dalokat, amelyeket a szakértők joggal tekintenek generációs vallomásoknak (mivel nemcsak szerzőik, hanem rajongóik értelmi szintjét is híven tükrözik).
Voltak nagy szakítások a könnyűzene történetében. Amikor Ritchie Blackmore otthagyta a Deep Purple-t, vagy amikor Deák Bill Gyula kiszállt a Hobo Blues Bandből. Viszont Jolly és Kis Grófo balhéja mellett ezek nevetséges béka-egér harcok voltak.
Vagyunk néhányan, akik még nem adtuk fel a reményt. Képtelenek vagyunk ugyanis beletörődni, hogy ennek a két ikonnak a csillaga nem egymás mellett ragyog a magyar popzene királykék egén. Talán érdemes lenne a magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma közbenjárását kérni az ügyben, hiszen az említett előadók rengeteg állampolgár szellemi erejének forrását jelentették az elmúlt évek során. Vagy ha ez nem is sikerül, mindenképpen érdemes lenne legalább egy országos petíciót indítani a jó ügy érdekében. De egy szimpátiatüntetést mindenképp.
Figyelem! Felnőtt tartalom!
Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.