Egy felbátorodott Kína

Kína nagyszabású katonai gyakorlatokkal válaszolt Nancy Pelosi látogatására, melyek célja elsősorban az volt, hogy figyelmeztessék Tajvant arra, hogy a kínai néphadsereg már készen áll a szigetország elfoglalására. Ma egy nagyon magabiztos kínai politikai vezetést látunk, mely tudatában van Kína politikai, gazdasági és technológiai erejének, és nem habozik használni a rendelkezésre álló eszközeit.

Ez relatíve új fejlemény a kínai külpolitikában, mely az elmúlt évtizedben kezdett egyre jobban megfigyelhetővé válni. A változásokat jól illusztrálja Newt Gingrich 1997-es tajvani látogatása is. Az amerikai Képviselőház akkori elnöke is kivívta a kínai politikai vezetés kritikáját, de Kína megmaradt a kritikus hangvételű diplomáciai kijelentéseknél. 25 évvel később kínai vadászgépek törtek be a tajvani légtérbe és kínai ballisztikus rakéták szálltak Tajvan körül.

Kína külpolitikáját tekintve figyelembe kell venni, hogy a Kínai Népköztársaság egészen az 1970-es évekig diplomáciai izolációban volt, és az ország gazdasága is rendkívül elmaradott volt. A kínai külpolitika ezért egészen a 21. századig Teng Hsziao-ping, a kínai gazdasági reformok atyja mottóját követte, melynek a lényege, hogy „rejtsd el az erődet, várd ki az idődet”. A kínai politikai elit jól érezte, hogy Kína még nem elég erős gazdaságilag, katonailag és technológiailag arra, hogy nagyobb szerepet játsszon a nemzetközi porondon.

A kínai külpolitikai stratégiai dokumentumokban már az 1990-es években is megfigyelhető, hogy a kínai politikai vezetés az USA-t tekinti a legnagyobb fenyegetésnek, de Kína még nem volt abban a helyzetben, hogy erőteljesebben hallassa a hangját. A kínai külpolitika fordulópontjának a 2008-as globális pénzügyi és gazdasági válságot tekinthetjük, mely az USA-t és Európát egyaránt recesszióba sodorta. Kína, amely ekkor már a világ legnagyobb exportőre és második legnagyobb gazdasága volt, sikeresen elkerülte a gazdasági visszaesést, és a külpolitikában is stratégiát váltott. Hu Csin-tao kínai elnök 2009-ben új külpolitikai doktrínát hirdetett, melynek vezérelve az „aktívan megvalósítani valamit”. Kína erős gazdasági háttere új lehetőségeket biztosított a kínai politikai vezetésnek, legyen szó akár az Egy Övezet, Egy Út befektetési programról vagy a kínai haditengerészet gyors modernizációjáról. Ezzel párhuzamosan a kínai diplomácia is egyre asszertívabb lett, megjelenik a kínai érdekeket keményen védő „farkas harcos” diplomácia.

Így jutottunk el a mai Kínához, mely nemcsak regionális nagyhatalmi babérokra tör, hanem nyíltan dacol az USA-val is. Ennek fényében az önálló Tajvan jövője nem tűnik túl biztatónak, de Kína jelenleg még nem áll készen a sziget visszahódítására. Hszi Csin-ping kínai elnök racionálisabb vezető, mint Vlagyimir Putyin, és jól érzékeli, hogy Kína egy gazdaságilag pusztító hatású háborús kaland nélkül is elég gazdasági és társadalmi kihívással küszködik. Észben kell tartani azonban azt, hogy 2049-ben a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 100 éves évfordulóját a kínai kommunisták már a Tajvant is magába foglaló egységes Kínában tervezik megünnepelni. Fel kell készülni ezért arra, hogy Kína egyre erőteljesebben fogja érdekeit érvényesíteni a nemzetközi porondon, és egyre nyíltabban próbálja majd a Nyugat vezette liberális világrendet a saját kínai világrendjével felváltani.