Csehország: 15 milliárd korona kábítószerre

Csehországban 2001-ben mintegy 15 milliárd koronát (1 cseh korona = 1,32 szlovák korona), azaz 418 millió dollárt fordítottak kábítószer vásárlásra - közölte hétfőn a Cseh Statisztikai Hivatal, a szakértői becslésekre hivatkozva.





Csehországban 2001-ben mintegy 15 milliárd koronát (1 cseh korona = 1,32 szlovák korona), azaz 418 millió dollárt fordítottak kábítószer vásárlásra - közölte hétfőn a Cseh Statisztikai Hivatal, a szakértői becslésekre hivatkozva. A szakértők szerint az összeg jelentős része a kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó maffiák hálózatán keresztül külföldre kerül, s így esetleg a terrorista szervezetek pénzelésére is szolgálhat.

Josef Radimecky, a kormány drogellenes koordinációs bizottságának titkára szerint Csehországban fokozatosan emelkedik a drogosok száma, s ezen a téren a csehek már behozták Nyugat-Európát. - Nagyon nyugtalanító a helyzet. A tavalyi évben rekordmértékben emelkedett a problematikus személyek száma. Jelenleg mintegy 4000 személy tartozik a legkeményebb drogosok közé - mondta Vladimír Polanecky szakértő.

A statisztikai hivatal szakértői becslése szerint jelenleg évente több mint öt tonna heroint, 3,5 tonna pervitint (helyi gyártmányú kábítószer), s mintegy 80 ezer adag LSD-t fogyasztottak el. Az úgynevezett diszkódrogból 300 ezer tabletta fogyott el, míg marihuánából legalább 25 tonna. A felmérések szerint Csehországban mintegy 23 ezer ember fogyaszt rendszeresen pervitint, 15 ezer heroint, és mintegy 250 ezer személy marihuánát. A kábítószerek többsége a koszovói és az orosz maffiákon keresztül kerül Csehországba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?