Buldózer

Utólag persze könnyű okoskodni, de ha visszamenőleg megnézzük a két politikus nyilatkozatait a lehetséges együttműködésről, a politikai kommunikáció olyan bravúrjaira lelünk, amelyeket így is, úgy is lehet értelmezni, s amelyek látszólag egyet mondanak, de valójában az ellenkezőjét jelentik.

Hogy mindez Bugár és Procházka tehetségét és a cikkíró (no meg jó pár ezer választó) naivságát mutatja? Ez az egyik olvasat. A másik viszont az, hogy az említett két politikus és pártjuk tudatosan vezették meg a választókat, mert kampányukat mindketten a Smerrel szemben építették fel, s elhitették az emberekkel, hogy alternatívát jelentenek a kormánypárttal szemben. Mindez hirtelen nem érvényes, s aki értetlenül áll a dolgok előtt, azt a pragmatikusok még ki is nevetik.

Bugár Béla szerint most az a tét, „hogy képesek leszünk-e országunkban megtartani a demokratikus rendszert”, mert állítólag „ha sikerül kormányt alakítani, azzal egyben a szélsőségesek megerősödése elé is gátat vetünk”. Nos, döntésükkel Bugárék a demokratikus rendszer legelemibb pilléreinek mennek neki buldózerrel, tudniillik a demokrácia legalapvetőbb feltétele a szabad választás, amely arra épül, hogy a választópolgárok a politikai pártok kínálatából választanak kedvük szerint. Mindez azonban azon az alapfeltételen nyugszik, hogy a játszmában világos, ki kicsoda, s hogy a politikusok igazat mondanak választóiknak terveikről. Bugár és Procházka így éppen legalizálta a hazugságot mint választási módszert, azt üzenve a nagyérdeműnek, hogy a választási ígéretek csak urnazárásig érvényesek. Mindez természetesen tovább gyengíti a választók bizalmát a politika iránt, s mélyíti a társadalmi frusztrációt, ami csakis a szélsőségeseknek kedvez. A Smer–SNS– Híd–Sieť-koalíció így olyan sötét árnyakat vetít előre, amihez képest Kotleba mai nyolc százaléka babazsúr.

Magyar szempontból azonban talán ennél is súlyosabb, hogy Bugárék döntésükkel nem csupán feladták a megbízható partner imázsát, de megdöntötték azt a feltevést is, amely a rendszerváltás óta tartotta magát a hazai közvélemény demokratikusabb, felvilágosultabb részében. Nevezetesen, hogy a magyar közösség és politikai képviselete az ország mindenkori demokratizáló, stabilizáló eleme. Hogy ennek mi lehet a hosszú távú következménye a magyar közösség számára, azt ma még nem látjuk. Ami azonban biztosra vehető, hogy ezt a veszteséget semmilyen gyorsforgalmi út vagy felújított községháza nem tudja pótolni.