Bugár kikapott, az MKP vesztett

Hiszen ellenfele az a Maroš Šefčovič, aki az európai progresszívek lehetséges európai parlamenti csúcsjelöljeként most a szlovák tradicionális szavazókat próbálja megszólítani. Ez nemcsak otthon teszi hiteltelenné az elismert karrierdiplomatát, hanem veszélyezteti európai karrierje folytatását is (az új Európai Bizottságba küldött nemzeti jelölteket az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia).
 
A Čaputová mögött álló meglehetősen széles koalíció rögtön el is kezdte Šefčovič befeketítését Európában. Nincs nehéz dolga. A Šefčovič által eddig óvatosan megnyitott témák önmagukban is elégségesek ebben a felfokozott és polarizált környezetben ahhoz, hogy ráüssék az illiberális bélyeget. Miroslav Lajčák külügyminiszter jól tudta, mért nem vállalja az indulást az államfőválasztáson.

Akkor sem lenne azonban más a helyzet, ha Štefan Harabin jutott volna a második körbe. Szlovákia azért nem változott meg hirtelen, továbbra is megosztott gazdaságilag, politikailag és az értékek mentén is. Ám Čaputová személyisége és kampánya telitalálat volt a szimbolikusnak számító pozícióhoz, illetve Kiska „pótlásához”. A liberális jelöltet nagyban segítette az ellenzék összefogása Robert Mistrík lemondása után, a tradicionalista nemzeti választókon pedig Harabin, Kotleba, Krajniak és Mikloško osztozott. Ráadásul a Harabin–Kotleba duó vetélkedése inkább a másik oldalt ösztönözte. Míg a pozsonyi régióban (ahol a gazdaság eléri az EU-átlag 179 százalékát) Čaputová a szavazatok 60 százalékát gyűjtötte be, addig az eperjesi régióban (ahol a gazdaság az EU-átlag 54 százaléka) 45 százalékos részvétel mellett Čaputová 30 százalékkal nyert.

Ebből az elnökválasztásból sem kell messzemenő következtetéseket levonni a jövő évi parlamenti választás kimenetelét illetően. Már csak azért sem, mert a választáson a „modernizációs” oldalon is késhegyre menő harc lesz. Kiska és Harabin is pártot alapíthat, a KDH-ból éppen most vált ki egy újabb párt, mindez átrajzolhatja a mostani politikai térképet. Annyi biztosnak látszik, hogy a Smer, amely eddig össze tudta fogni a széles értelemben vett baloldalt (és táborába jócskán belelógott a vidéki etatista és tradicionális réteg is), most már kettős nyomás alatt fog tovább morzsolódni. Egyrészt a Progresszív Szlovákiának van olyan regionális programja, amivel megszólíthatja a vidéki értelmiséget, másrészt a jobboldal mobilizációja erodálja tovább a bázisát.

Hasonló a helyzet szlovákiai magyar vonalon. Bugár Béla valóban bukott, ezt még ő sem tudta nagyon szépítgetni a választás utáni értékelésben.

A Híd azzal nem számolt, hogy mivel az államfőválasztáson szlovákiai magyar szempontból nincs igazi tét, a dél-szlovákiai szavazók 1998 óta az európai modernizációban érdekeltek.

Mivel délen mindössze 30 százalékos volt a részvétel, a parlamenti választás kimenetele teljesen nyitott.

Bugár Bárdos Gyulával való összehasonlítása érthető az MKP részéről, de félrevezető is egyben. Hiszen az MKP jelöltje most még a tévévitákat sem várta meg, sem azt, hogy ki lesz a ténylegesen esélyes államfőjelölt az ellenzéki oldalon. Pedig Menyhárt József akár könnyen megközelíthette volna Bugár Béla 66 ezer szavazatát, ha versenyben marad (Bárdos öt éve 97 ezret kapott), és ezzel akár helyzetbe is hozhatta volna az MKP-t.

A jelenlegi MKP-s „összeborulósdi, de Bugár nélkül” csupán azt eredményezheti, hogy mind a két párt egyedül indul – és akkor valós a veszély, hogy nem lesz szlovákiai magyar képviselet.

Ami a szlovákiai magyarság szempontjából sokkal fontosabb, az Bugár hanyatló csillaga a pozsonyi elitek körében. Számukra eddig ő volt a magyarok Čaputovája, ám amióta Ficóval összeállt, azóta a gonosz része lett. Az égető kérdés az, ki tudja vajon képviselni a szlovákiai magyarok (illetve Dél-Szlovákia) érdekeit, és ki az elfogadható koalíciós partner a szlovák pártok számára.