Vélemény
Illusztrációs felvétel - Fotó: pixabay

Brexitkáosz Londonban

Dudás Tamás

2018. július 11. 11:50

Nehéz napot élt át hétfőn Theresa May brit kormányfő: elvesztette kabinetje több fontos tagját. Először David Davis brexitügyi miniszter adta be lemondását, majd a nap folyamán saját kérésére távozott Boris Johnson külügyminiszer is.

Mindkét lemondás közös pontja a brit kormány brexitstratégiája, melyet már egyikük sem tudott tovább támogatni. David Davis azt nyilatkozta, nem bízik abban, hogy a brit polgárok két évvel ezelőtti döntését a brit kormány maradéktalanul végre tudja hajtani. Boris Johnson lemondólevelében azt írta, hogy bár próbálta, de nem tudja a kormány irányvonalát követni, és attól tart, hogy Nagy-Britannia a jelenlegi stratégia szerint lebonyolított brexit után az EU gyarmatává válik.

Theresa May ugyan mindkét lemondott miniszterét gyorsan pótolta, de politikailag nehéz helyzetbe került. A kormányfő egyre nagyobb nyomás alá kerül saját pártjában is, mivel növekszik a lázadó képviselők száma, akik már nem hisznek abban, hogy ő a legalkalmasabb kormányfő a brexit folyamatának sikeres lebonyolítására. Hétfőn Theresa May ezért több mint egy órán keresztül próbálta meggyőzni pártja képviselőit, és közben felhívta a figyelmüket arra is, hogy a párton belüli széthúzásnak egy ellenzéki választási győzelem lehet a következménye. A kormányfőnek a nyílt lázadást egyelőre sikerült elkerülnie, de a pozíciója korántsem stabil.

A fő gond az, hogy a kormányzó Konzervatív Párt nem egységes a brexit kérdésében. Theresa May egy „puha brexitet” szorgalmaz, melynek egyik legfontosabb pontja az, hogy Nagy-Britannia az EU elhagyása után egy közös szabálygyűjteményt tartana fenn minden áruféleség kétoldalú forgalmára.

Úgy tűnt, múlt pénteken Theresa Maynek sikerült álláspontjáról meggyőznie kormánya mindegyik tagját, de a hétfői nap eseményei arról tanúskodnak, hogy ez nem sikerült maradéktalanul. David Davis és Boris Johnson egy keményebb brit stratégiát támogat, melyben Nagy-Britannia kilépne a vámunióból, és teljesen szabadon szervezné világkereskedelmi stratégiáját. Ez viszont azzal járna, hogy vámhatárt kellene felállítani Írország és Nagy-Britannia között, ami nem tűnik járható útnak.

Theresa May borotvaélen táncol. A brit állampolgárok nagy részének túlzott elvárásai voltak a brexittel kapcsolatban, és fokozatosan kiderült, hogy a valóság sokkal bonyolultabb, mint a brexitről szóló referendum idején használt szlogenek. A Konzervatív Pártban egyre jobban mélyül a szakadék a brexit kérdésében egymással szembenálló csoportok között, és Theresa Maynek nem sikerült hidat építenie e szakadék felett. A kormányfő esetleges bukása azonban szintén nem megoldás, további káoszt hozna a már így is problémás brexit folyamatába.

Közben egyre fogy az idő, Nagy-Britannia a dolgok jelenlegi állása szerint 2019. március 29-én elhagyja az EU-t. A brexitről folyó tárgyalások nagyon lassan haladnak, és a folyamatban még mindig több a kérdőjel, mint a biztos pont. A brit kormány új javaslata, melyet csütörtökön küldenek Brüsszelbe, új lendületet hozhat a tárgyalásokba, de az sem teljesen elképzelhetetlen, hogy egy esetleges brit belpolitikai válság miatt a tárgyalások összeomlanak, és Nagy-Britannia megegyezés nélkül hagyja el az EU-t egy rendezetlen brexit keretein belül. Ez viszont újabb bizonytalanságot hozna a világgazdaságba, melynek helyzete már amúgy is törékeny Donald Trump kereskedelmi konfliktusai miatt.

2018. július 10. 09:13

Boris Johnson: Nagy-Britannia a "a gyarmattá válás" felé tart
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk