Bódító hitelmámor

Nagyot fordult a világ. Az elmúlt években még rendre arra figyelmeztettünk, hogy a szlovákiai növekedés főleg az állam gyors tempójú eladósodása miatt fenntarthatatlan. Való igaz, a bruttó hazai termékhez (GDP) mért szlovák államadósság 2008 és 2013 között megduplázódott, 28,2-ről 55 százalékra nőtt. Azóta azonban némileg mérséklődött ez az arány, jóllehet ebben a Fico-kormányoknak túl nagy szerepük nem volt, de ezt most ne firtassuk. 

Elég annyi, hogy a kormány korántsem viselkedik példamutatóan, de a vad adósságorgiában elmerülő lakossághoz képest már-már a spórolás és a felelős gazdálkodás mintapéldájának tűnhet. Ahogy a szlovák jegybank első negyedéves pénzügyi stabilitási jelentése is rámutatott, a hazai lakosság eladósodása 2015 végén elérte a GDP 33,2 százalékát. Bár a régióban Horvátország, Észtország és Lengyelország még kicsivel előttünk van, de nem sokáig. A lakossági adósságok nagy része ingatlanokra felvett hitel (azon belül is főleg jelzáloghitel), és ezek állománya már öt éve a legmagasabb arányban Szlovákiában nőtt az egész Európai Unióban. 2016 márciusában az éves növekedés mértéke 13,1 százalék volt (ez mintegy 2,34 milliárd eurónak felel meg), és az elmúlt években ez rendre két számjegyű adat volt. Előfordult, hogy elérte a 16 százalékot is. A jóval magasabb kamatú és kockázatú fogyasztási célú hitelek állománya még gyorsabban nő, évi 12–20 százalékos tempóban. 

Az ilyen gyors eladósodás számos kockázatot rejt, tudja ezt a jegybank is, ezért arra szólította fel a kereskedelmi bankokat, hogy a csökkentsék a 100%-os és a 90% feletti jelzáloghitelek arányát. (Az angol betűszóból átvett, ún. LTV-arány a hitel nagysága és az ingatlan értéke közötti arányt mutatja. Ha valaki 100%-os jelzáloghitellel vesz ingatlant, az azt jelenti, hogy a teljes vételárat hitelből finanszírozza, semmi saját részt nem tesz bele.) A százszázalékos vagy 90% feletti hitelek legnagyobb rizikója, hogy válságok esetén az ingatlanok ára eshet, és így az ügyfél többel tartozhat, mint az ingatlan aktuális piaci értéke. Ha a bank nemfizetés miatt érvényesíti a jelzálogjogot és kényszerárverésre kerül sor, csak veszteséggel lehet eladni az ingatlant. A veszteség az ügyfél és közvetve a bank nyakán marad. Bár a pénzintézetek a jegybank útmutatása szerint valóban visszafogták az ilyen hiteleket, ezzel párhuzamosan megugrott a 89–90%os LTV-arányú hitelek száma… Ráadásul ezek akár 100 százalékig kiegészíthetők, jóval magasabb kamatú fogyasztási hitellel. 

A másik nagy rizikó az alacsony kamatszintből adódik. Ez most jó az ügyfeleknek, és épp a történelmi mélyponton lévő kamatok miatt döntöget csúcsokat a hitelfelvétel. (Sokan „csak” refinanszírozzák, olcsó újabb hitellel váltják ki régi, drágább hitelüket, de többnyire az új hitel nagyobb összegű.) De később, ha a kamatok nőnek, sok adós bajba kerülhet. Pár százalékpontos kamatszint-emelkedés akár megduplázhatja a havi törlesztőrészletet. 

Sok adós nincs tisztában azzal, hogy a havi törlesztőrészlet, a kamat, vagy az ún. teljes hiteldíjmutató nagysága csak az első három–öt évben állandó („fixálva van”), később a hitelek többségénél a piaci folyamatokat követve változhat is, a mostani helyzetben leginkább fölfelé. 

A harmadik rizikó ezzel erősen összefügg. Ha a törlesztőrészlet mellett nincs a háztartás jövedelmében jelentősebb tartalék, akkor a törlesztőrész növekedése fizetési nehézséget okozhat. A válság, és az azzal járó magasabb munkanélküliség csak tovább növelheti ezeket a problémákat. 

A kockázatok már csak azért is jól körülírhatók, mert számos ország esett már ebbe a csapdába, több épp az legutóbbi pénzügyi válság alatt, pár éve. Ezért is elég döbbenetes figyelni, hogy most valami nagyon hasonló zajlik Szlovákiában. Az adósságmámor közepette alig akadnak olyanok, akik mások példájából okulva arra figyelmeztetnek, milyen fájdalmas lehet a kijózanodás.