Bin Laden ismét feltűnt, részt vett egy nyilvános imán

Több órán át bombázott az amerikai légierő egy tálib ellenőrzés alatt álló falut Afganisztán északi részében, az ellenzéki Északi Szövetség és a tálibok közti frontvonal közelében szombat délelőtt.

Több órán át bombázott az amerikai légierő egy tálib ellenőrzés alatt álló falut Afganisztán északi részében, az ellenzéki Északi Szövetség és a tálibok közti frontvonal közelében szombat délelőtt. Az AFP tudósítója szerint az F-18-as gépek három óra alatt tizenhat bombát dobtak le Esztakhers falura.
Egy ellenzéki katona azt mondta a francia hírügynökségnek, hogy a térségben gyakoriak a bombázások, és hatékonyak is, mert a tálibok egy ideje nem lőnek az ellenzékiekre. Utalt mindazonáltal arra, hogy a faluban civilek is élnek.
Eközben bejelentették, hogy szombaton első ízben az amerikai tengerészgyalogság is bekapcsolódott az Afganisztán elleni hadműveletbe: a Peleliu nevű partraszállító hadihajóról négy Harrier típusú vadászbombázó indult - fedélzetén egyenként négy-négy bombával - észak-afganisztáni célpontok elleni támadásra.
Az Északi Szövetség egy képviselője azt állította, hogy az észak-afganisztáni Mazari-Sarif közelében összesen ezer tálib katonát fogtak el az ellenzéki erők. Közülük nyolcszázan önként adták meg magukat, míg 200-at harc közben ejtettek fogságba.
Pakisztáni bejelentés szerint ezer pakisztáni iszlám csatlakozott szombaton a tálib csapatokhoz Afganisztánban. A Korán-iskolásokat támogató pakisztániak száma ezzel már 3 ezerre nőtt.
A tálibok a hozzájuk közel állónak tekintett AIP hírügynökségen keresztül azt közölték, hogy kivégezték Muhammad Záhir Sah afgán exkirály három hívét. Az egykori külügyminiszter-helyettes, Hamed Karzai vezette csoporthoz tartozó tálibellenes fegyvereseket csütörtökön fogták el, és pénteken felakasztották őket. Maga Karzai fivérének közlése szerint él, és biztonságos helyen tartózkodik. Karzai egyébként azt is tagadja, hogy csoportjának tagjait foglyul ejtették volna.
Záhir Sah olasz lapoknak nyilatkozva azt hangoztatta, Abdul Hak tábornok kivégzése nem akadályozza meg abban, hogy politikai tevékenységét mindaddig folytassa, amíg hazájában meg nem oldódik a válság. A szovjetekkel szembeni egykori ellenállás során hőssé magasodott Hakot a tálibok végezték ki október végén. Ő is, akárcsak a volt király, azon munkálkodott, hogy a tálibok megbuktatását követő időszakra megteremtse egy működőképes kormányzat alapjait.
Franciaország iszlámábádi nagykövete szombaton bejelentette, hogy a tálibok várhatóan hamarosan szabadon engedik az őrizetükben lévő francia újságírót, Michel Peyrard-t. Yannick Gérard nagykövet a pakisztáni-afgán határon találkozik a Paris Match riporterével, akit álöltözékben október elején vettek őrizetbe a kelet-afganisztáni Dzsalálábád közelében.
A tálibok szellemi-vallási vezetőjének, Omar mollának az egyik közeli segítője az al-Dzsazíra arab televízióban szombaton azt nyilatkozta, hogy híveik elszántak arra: harcolnak a hamarosan kezdődő muzulmán szent hónap, a ramadán idején is. "A dzsihád (szent háború) vallási kötelesség, amely nincs ellentétben a ramadánnal" - mondta Mohammed Taib Al-Aga.
Hozzátette, a New York és Washington elleni terrormerényletek legfőbb gyanúsítottja és egyben az Afganisztánban jelenleg zajló amerikai hadművelet egyik fő célpontja, Oszama bin Laden megvédelmezése ugyancsak vallási kötelesség. Hangsúlyozta, "az afgán lakosság kész arra, hogy feláldozza magát a sejk védelmében".
Egy pakisztáni újság, a Pakistan Observer szombaton arról írt, hogy a szaúdi származású terroristavezér pénteken személyesen feltűnt a tálib fellegvárnak számító, dél-afganisztáni Kandahár városában. Bin Laden állítólag a hagyományos pénteki ima alkalmából jelent meg az iszlám hívők előtt, és feltűnését üdvrivalgás kísérte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?