Bankár után gyáros?

A miniszterelnök-jelöltségért folytatott magyarországi versengés a „ túlélni” és a „gyarapítani” dilemmájaként is felfogható.

A miniszterelnök-jelöltségért folytatott magyarországi versengés a „ túlélni” és a „gyarapítani” dilemmájaként is felfogható. Az MSZP elnökségi tagjainak jelentős része úgy vélte, hogy a 2006-os választások megnyeréséhez (ugyanis erről van itt szó) a gyalogmagyarok legelesettebbjeinek felemelésével, vagy legalább erre irányuló egyértelmű gesztusokkal lehetne hozzájárulni. Kiss Péter lett volna e koncepció letéteményese. Aki, ugye, nem bankár... A megyei pártszervezetek – főképp a legfejlettebb nyugat-magyarországi régiókban működők – viszont Gyurcsány Ferencet ültették pajzsukra. Aki, ugye, szintén nem bankár, hanem „csak” gyáros...

Több szempontból is vizsgálható a Gyurcsány-jelenség. Kérdezhetnénk például, hogy kormányfővé jelölését hogyan fogadják a rendszerváltás vesztesei. Vagy: mit szól hozzá az ellenzék fő ereje, a Fidesz. De én szerénytelenül így teszem fel a kérdést: Mit szólok hozzá én, aki meglehetősen ismerem a szlovákiai viszonyokat, de eléggé a magyarországiakat is. Tehát van összehasonlítási alapom. ĺgy ha azt kérdeznék tőlem, hogy egy szlovákiai bürokratát támogatnék-e egy szlovákiai újgazdag gyáros ellenében, akkor azt válaszolnám, hogy egyiket se. Magyar relációban azonban egészen más a helyzet. Némi túlzással akár azt is állíthatnám, hogy Magyarországon, Szlovákiával ellentétben, talán még Kádár is kacérkodott a maszekolás gondolatával. Tőlünk délre az emberek készültek a rendszerváltásra. Csehszlovákiában viszont az 1968-as megszállás után az volt az ember benyomása: száz évig nem változik itt meg semmi. „Szagáról megismerem” a rendszerváltás előtti évtizedben szocializálódott szlovákiai ifjúsági funkcionáriust. Vagy a privatizálással próbálkozott 1989 után, vagy politikusnak állt, ha egy mód volt rá, hazafiaskodva. Feledhetetlen élmény volt számomra Medgyessy Péter és Orbán Viktor kb. egyórás véleményütköztetése a 2002-es választási kampány záró szakaszában. Az aranyszájú szónokként ismert Orbánt a duellum első negyedórájában a szó szoros értelmében leiskolázta a szótehetség hiányáról elhíresült Medgyessy. Ennek csak az lehet a magyarázata, hogy a politikában manapság nélkülözhetetlenek a konkrét ismeretek. Medgyessy bukásának másnapján dőreségnek tűnhet az ő esetével illusztrálni a mostani helyzetet, utóda pozícióba kerülését. Annyiban azért ez mégis indokolt, hogy Gyurcsány miközben ért a dolgokhoz, konkrétan a gazdasághoz, hiszen vállalkozóként már bizonyított, még retorikailag is „jól el van eresztve”.

Bankár után gyáros? Nincs kizárva, hogy szociáldemokrata környezetben, ahol helyenként még keményvalutának számít a szolidaritás és az igazságosság, fejcsóválva fogadták a hírt, hogy nem Kiss, hanem Gyurcsány lesz a kormányfő. Remélem, az utóbbi lesz az a politikus, akinek vezetésével e két nagy érték anyagi alapjait is megteremtik a magyarországiak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?