Ami a rostámon fennakadt

Mag-Európához vagy a perifériára 

Csáky Pál arra hívta fel a figyelmet, hogy a szeptember végi németországi választásokat követően Berlin és Párizs a kétsebességű unió létrehozásának lát neki. Alighanem ott már tudják, kik tartoznának ebbe az elitalakulatba, s milyen feltételeket szabnak meg a belépéshez. Robert Fico máris a csatlakozás mellett ágál, Richard Sulík viszont élesen ellenzi ezt a lépést. A szlovák kormányfő szerint elemi érdekünk a belépés, az ellenzéki politikus azonban úgy véli, a várt előnyöknél súlyosabbak a feltételezett következmények. Főleg azzal riogat, hogy a Mag-Európában kötelesek lennénk befogadni a migránsokat, méghozzá a brüsszeli kvóták alapján. 

Nagy veszteséget jelentene a közös költségvetés, valamint az adóharmonizáció. A tervezett reformokról a visegrádiak egyelőre hivatalosan nem nyilatkoztak. A budapesti és a varsói kabinet nyilván nem híve a kétsebességes uniónak, talán Prága sem. Ám a legbefolyásosabb nyugati politikusok türelme fogytán: gazdasági, de politikai szempontból is egységes értékrendet képviselő, rugalmas döntésekre képes közösséget óhajtanak. 

Szlovákia végső álláspontját szerintem szakértők által kezdeményezett, érveket felsorakoztató társadalmi vitában, esetleg népszavazáson kellene kimunkálni. Mert a politikusok csaknem kizárólag önző érdekeik szerint kezdték el a tájékozatlan polgárok agymosását. 

Aranyérem Magyarországnak 

Öt év múlva Kazany, két esztendővel később Budapest rendezheti meg a rövid pályás úszó-világbajnokságot – jelentette be az illetékes nemzetközi szövetség (FINA). Különösen az utóbbi helyszín kiválasztása érdemel megkülönböztetett figyelmet, hiszen miután Mexikó visszalépett, a magyarországi rendezőknek a szükségesnél jóval kevesebb idejük maradt az előkészületekre. Mégis jelesre vizsgáztak, amit az újabb megbízatás, de még inkább a külföldi résztvevők elismerése igazol. Ezért jár a rendezőknek a jelképes aranyérem. Kár, hogy a nyitányt felesleges sárdobálás előzte meg, amiről leginkább a budapesti kabinet illetékesei tehetnek. Titkolták a valós költségeket, amelyek miatt néhányan légből kapott összegekkel hergelték a közvéleményt. Végül Seszták Miklós fejlesztési miniszter öntött tiszta vizet a pohárba. Bejelentette, hogy a szervezési költségek 38,6 milliárd forintba kerülnek, az építkezésekre, infrastrukturális beruházásokra, a meglevő létesítmények korszerűsítésére 92 milliárd forintot költöttek. Lehet vitatkozni azon, észszerű-e ennyi pénzt áldozni ilyen rendezvényre, amikor például ezer sebből vérzik az anyaországi egészségügy. 

Ugyanakkor gyönyörűek a budapesti és a balatonfüredi helyszínek. Lassan talán a bírálók hangja is elnémul. Legalább akkor, amikor Hosszú Katinkának és versenyzőtársainak a tiszteletére felcsendül a Himnusz. 

Német nyereség a görög válságból 

Meghökkentő cikket közölt a Süddeutsche Zeitung portálja a görög válságkezelésről. A müncheni napilap számol be arról, hogy a Görögországnak szánt uniós pénzek mindössze 7%-a került Athénbe, a többit a kamatok fedezésére az Európai Központi Bank (EKB) markolta fel. Németország pedig 1,34 milliárd euróval gazdagodott ebből a válságkezelésből. 

Pogátsa Zoltán közgazdász a Magyar Nemzetben részletes választ adott a mellbevágó tényekre: az EKB államkötvényeket bocsátott ki 2010-ben, amelyek hozama és a befolyt összeg elsősorban Athént illette volna, de csak némi koncot vetettek oda. Berlin még ezen is túltett, minimális kamattal bocsátott ki saját államkötvényeket, amelyért a 2008-as világválság után óriási volt a tülekedés. Így jutottak a nyilvánosságra került jelentős összeghez, amelyet szintén nem utaltak Athénnek, hanem egyfajta pénzügyi garanciaként külön számlán jegelik. Moralizálni aligha érdemes, mégsem túlzás a Magyar Idők kommentátorának véleménye, amely szerint „Németország nem azért gazdag, mert ott aranyból vannak a hegyek, kolbászból a kerítés, hanem azért, mert minden egyes garast úgy fektet be, hogy az újabb garasokat fialjon. Amikor a zsebébe nyúl, akkor okkal teszi, tudva, hogy az általa adott segítség búvópatak módján csörgedezik egy ideig, zsebből zsebbe vándorol, s végül visszatér hozzá, magával hozva néhány ráragadt aranymorzsát”. Számunkra marad a zsebünkbe vágó kérdés: mennyit fial és hova került az a 3 milliárdnyi euró, amellyel Szlovákia kezességet vállalt a görög válság orvoslására? Ugyanis ehhez a a lekötött garanciához minden hazai adófizető közel 600 euróval járul hozzá.