Ami a rostámon fennakadt

Vége a mézesheteknek a kormánykoalícióban, a Smer és az SNS gátlás-talanul tolja saját embereit fontos pozíciókba. Robert Fico szerint Václav Mika, a közmédia igazgatója nem maradhat a posztján. Hiába javult a köztévé és a közrádió színvonala és gazdálkodása, hiába volt az ő szakmai víziója a legjobb, a kormányfő nem hajlandó elviselni, hogy őt és pártját bírálni merészelik. Mellé állt Andrej Danko is, aki kibökte: a közmédia feladata főleg a kormánypolitika támogatása. Jaroslav Rezníket szemelték ki végrehajtónak, akit azonban a Híd szakmai és morális okok miatt nem támogat. A Smer tovább feszíti a húrt, Monika Jankovskát, az igazságügyi tárca államtitkárát szeretné bejuttatni a Bírói Tanácsba. Ez kiváltotta Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter felháborodását, aki igyekszik kiseprűzni Štefan Harabin rossz szellemét az igazságszolgáltatásból. Ha Jankovskát megválasztják, alighanem betelik a pohár. Bugár Béla annyit közölt, még tárgyalnak. Nehéz lesz megfékezni a nyomuló partnereket, de teljes arculatvesztés nélkül aligha lehet lenyelni az újabb békát.

Orbán a lovon

Lelkendezik a román sajtó, mert a közép-kelet-európai politikusok közül Klaus Johannis államfőt fogadta elsőként Donald Trump, és bejelentette, hogy Romániával még szorosabbra fűzi a stratégiai partnerséget. Varsóban szintén nagy sikernek tartják, hogy július 6-án a térség országai közül Lengyelországot keresi elsőként az amerikai elnök. Mindkét állam az orosz katonai erődemonstráció miatt kéri Washingtontól a NATO keleti szárnyának erősítését. A magyar illetékesek is gőzerővel igyekeznek nyélbe ütni egy mielőbbi Trump–Orbán találkozót, lobbistaként bevetették Connie Mack volt kongresszusi képviselőt is, egyelőre sikertelenül. Marad az a kétes siker, hogy a közép-európai államok közül csak Magyarországon járt Putyin. Orbán újabban az uniós vezetőket is kedvenc dakota mondásával bírálja, miszerint fordítva ülnek a lovon. Most viszont főleg a romániai magyarok vélik úgy, hogy ő tévesztett irányt, hiszen idáig főleg az USA követelte az erdélyi nemzeti közösség elleni jogsértések megszüntetését. Ezután viszont egykönnyen szemet hunyhat ezek fölött, Budapest esetleges tiltakozása nem nyom majd annyit a latban. Nem csak Erdélyben emlékeztetnek arra, hogy 1989-ben az ifjú Orbán Viktor bátran követelte a szovjet haderők távozását. Mostanság viszont éppen az ő irányításával sodródik Ady kompországa ismét a keleti diktátorok felé.

Akkor is a DAC

Harminc éve jómagam is teli torokból kiabáltam Kopřivnicében, hogy „szép volt, fiúk!” miután a dunaszerdahelyi együttes megnyerte a Csehszlovák Kupát. Akkor is zengett a „hajrá DAC!“, amikor a Bayern Münchennel játszottak a sárga-kékek UEFA-kupa-meccset. Emlékszem Ladislav Škorpil cseh edző nyilatkozatára 1993 tavaszán: „Jó lenne, ha a széthullott Csehszlovákia utolsó közös focibajnokságát magyar csapat, a DAC nyerné meg”. Nem kérkedésből említem ezeket, hanem hogy érzékeltessem: a félmúltban is jelentős magyar szurkolótáborral büszkélkedő, kiváló csapatként tartották számon a csallóközieket. Ezt a nem is olyan régi dicsőséget kívánja feléleszteni Világi Oszkár. Az utolsó pillanatban mentette meg a klubot az összeomlástól, miután egy kalandortól vásárolta vissza a többségi tulajdonrészt. Méghozzá a saját pénzén. Azóta stadion épül, amely Közép-Európa egyik ékszerdoboza lesz, fociakadémia működik, kiváló edzőpályákkal. Ilyen háttérhez ambiciózus tervek illenek. Néhány lépcsőfokot László Csaba tett meg, akinek érdemeiről, rokonszenves magatartásáról joggal áradoznak. Ám az érem másik oldala a Poprád elleni kínos kupavereség és néhány gyenge tavaszi bajnoki teljesítmény. Emiatt a tulajdonos inkább Marco Rossiban látja azokat a szakmai erényeket, amelyekkel valóra válthatók a kitűzött célok: az első hat között végezni, saját nevelésű fiatalokat beépíteni és belátható időn belül kijutni a nemzetközi porondra. Könnyebben juthat idáig a DAC, ha a szurkolótábor továbbra is a csapat tizenkettedik játékosa lesz.

Szilvássy József