Aknamezőre járulékbónusszal

A „készbe” (rekordszintű 10,6%-os gazdasági növekedés 2007-ben) azonban akkor Robert Fico kabinetje ült bele és azóta sikeresen szétzilálta az ország pénzügyi, gazdasági helyzetét. A világméretű válság hatásaival kombinálva ezért most inkább a 2002-es, sőt néhány tekintetben az 1998-as kormányváltáshoz hasonlít jobban a helyzet. Szükség lenne megálljt parancsolni az elszabadult államadósságnak és lefaragni a hatalmasra ugrott államháztartási hiányt. A programtézisekben azonban nyoma sincs a rövid távú költségvetési tűzoltásra utaló pontoknak. Inkább egy közép- és hosszú távú elkötelezettség látszik kirajzolódni az állami pénzügyek konszolidálásának irányában. Úgy tűnik a kormány még fel sem állt, de máris rezignált arra, hogy elfogadható mértéken tudja tartani a büdzsé idei hiányát. Az objektivitás kedvéért tegyük hozzá, a Fico-kabinet az égvilágon semmit sem csinált a deficit visszafogása érdekében, sőt hazudott és eltitkolta a valós adatokat.
A többi területen korántsem ilyen rossz a helyzet. Esély mutatkozik a járulékrendszer átfogó átalakítására és ezzel az élőmunkára nehezedő terhek és a bürokratikus túlszabályozás jelentős csökkentésére, meg a legális munkavállalás motiválására. Mindez akkor is érvényes, ha maga a járulékbónusz nem vagy csak részben és fokozatosan kerül bevezetésre. A változtatások itt a 2002-2006 közötti reformokhoz lennének mérhetőek. Hasonlóan erősek a korrupció-ellenes a közélet tisztaságát elősegíteni tervezett lépések, szinte nincs köztük olyan mondat, amelyet ne írhattak volna a Transparency International vagy az Fair Play Szövetség munkatársai. 20 év után először tűnik úgy, hogy van egy kormány, amely komolyan veszi a Roma-problémát és képes átfogó koncepcióban gondolkozni azért, hogy javítson a helyzeten (viszont reálisan látja azt is, hogy nem tudja „megoldani” a gondokat, „rendezni a cigánykérdést”). Esély mutatkozik az oktatás jobbá tételére is, különösen, ha valóban Ivan Mikloš vagy Eugen Jurzyca formátumú szakember kerül a tárca élére (ami már elve némi garancia arra, hogy az új miniszter nem semmittevéssel tölti majd az idejét).

A nagy elosztórendszereket szemlélve némi csalódás a nyugdíjak és az egészségügy területén körvonalazódó program. Míg az előbbi esetében jórészt a Fico-kormány destruktív tevékenysége következményeinek eltávolításával – úgy néz ki – visszatérünk a 2006-os állapotokhoz, és csak pár kevésbé fájó módosítás várható, az utóbbi tekintetében még talán odáig sem jutunk. Mindenesetre a Zajac-féle átfogó reform esélye egyenlő a nullával. Valószínűleg annak 5 millió ellenfele miatt is.

Összességében nem várható a 2002 és 2006 közötti szuper-reformkormány teljesítményéhez mérhető döntéshullám, legfeljebb annak a fele, de ez még mindig elég ahhoz, hogy nemzetközi összehasonlításban Szlovákia visszakerüljön a változásokban élenjáró országok közé és sokkalta jobb gazdaságpolitikát folytasson, mintha Robert Fico maradt volna hatalmon.