A védelmi pénz

A Biztonsági Tanács tegnapi ülésén a belügyminiszter elmondta, „békeidőben” átlag napi 450 járőr teljesít szolgálatot. Ez a korábban csak bennfentesek számára ismert szám alapesetben akár alacsonynak is tűnhet. Az is. Matematikailag e 49 ezer négyzetkilométeres ország 108 négyzetkilométerére jut két rendőr. Párizst követően nálunk is fokozták a biztonsági szervek készültségi szintjét, a járőröket is megháromszorozták. Az 1200 járőr, ami 2400 rendőrt jelent, a jelenlegi, 20 000 körüli állománnyal nem tartható fenn az idők végezetéig. A létszám növelése tehát indokolt. A probléma az, hogy most azonnal lenne szükség több rendőrre, és ilyenek készen nem sétálnak az utcákon, mint mondjuk a virágkötők, vagy a Linux-rendszergazdák. A rendőrség „felhizlalása” hároméves folyamat lesz. Addig a hadsereg nyújt segítséget. 800 katonát azonnali hatállyal átvezényelnek, a rendőrökkel fognak vegyes járőröket alkotni. Erre már a kilencvenes évek elején is volt példa, amikor a rendszerváltás után hirtelen nagyon megromlott a közbiztonság. Közép- és hosszabb távon viszont nem feltétlenül helyeselhető a hadsereg létszámának emelése. A terrorizmus elleni harc nem reguláris háború. A szlovák hadsereg létszáma és felszereltsége csak elméletileg teszi lehetővé, hogy harci feladatokba kapcsolódjon ezen a téren, de parlamenti felhatalmazást valószínűleg nem kapna hozzá. Belföldön pedig inkább a rendőrség és a titkosszolgálatok végzik ezt a tevékenységet. A hadsereg létszáma megfelel az ország méretének. Sokkal inkább műszaki fejlesztésre szorulna. Ha együtt volna az a pénz, amit a rendszerváltás óta „takarításra” és más gyanús tenderekre költöttek a védelmi tárcánál, valószínűleg nem küzdene ilyen gondokkal. A legneuralgikusabb pont a titkosszolgálatok létszámának növelése. Ezekből a katonai hírszerzés és az elhárítás összevonása után kettő van. A nyilvánosság azonban nem elsősorban a szisztematikus elemző munkájukról ismeri őket. A katonai elhárítás legutóbb közpénzek „elhárítása” miatt került a sajtóérdeklődés középpontjába, az SIS pedig Vladimír Mečiar óta nem tudta levetkőzni a mindenkori kormányhadseregi imázsát, amelynek a Gorilla-ügy aztán már végképp nem használt. Valószínűleg az adófizetők leginkább e két testület feltunningolására sajnálnák a közpénzeket, lehet, hogy joggal. A biztonságnak ára van, amelyet az eddigi kormányok, valós veszély híján, rendre nem akartak megfizetni. Azt gondolták, a meglevő erőforrásokkal úgy-ahogy fenn lehet tartani a biztonság látszatát. Amikor azonban a terror kéri a „védelmi pénzt”, nincs hova hátrálni. Az biztos, hogy ez drága lesz nekünk. De inkább legyen drága, csak ne fájjon.