A választók levele Jézuskához

kočner karikatúra

A kommunistáknak nem volt ínyére a karácsony, tudjuk, de mivel „betiltani” azért mégse merték, a legkülönfélébb módon igyekeztek a háttérbe szorítani, vagy legalább a „saját képükre” formálni. 

1949-től Sztálin elvtárs december 21-i születésnapjának ünnepeltetésével próbálták „elterelni a figyelmet” a kis Jézus születéséről. 1951ben az akkori csehszlovák kormány Antonín Zápotocký vezetésével megszüntette, illetve jelentősen korlátozta a különféle karácsonyi juttatásokat. 1952 karácsonyán pedig Zápotocký elvtárs beszédet intézett a gyerekekhez. Bejelentette, hogy Jézus mostanra megöregedett. Már nem szinte meztelenül, egy ágyékkötőben, elkínzottan kell elképzeli, hanem sűrű ősz szakálla nőtt, bizony ő lett a Télapó, szépen felöltözve jár, piros bundában, kucsmában, és ő viszi az ajándékot a gyerekeknek. 

A keresztény szimbólumokat a kommunisták megpróbálták teljesen háttérbe szorítani, és amikor kiderült, hogy a karácsonyi szokásokat és hagyományokat nem lehet kiirtani, megpróbálták legalább leválasztani a keresztény gyökerekről. 

De már 1938 karácsonyát, a II. világháború előtti utolsó karácsonyt is keserű szájízzel ünnepelte Európa, a hitleri Németország árnyékában. 

Azon a karácsonyon halt meg Karel Čapek, a híres cseh író. Mintha érezte volna, hogy semmi jó nem vár egy ideig az országra. A pszichológusok állítják, hogy a karácsony azokat az érzelmeket erősíti fel az emberben, amelyeket éppen átél ezekben a hetekben. Ha jó korszaka van, az ünnepek még boldogabbak és fényesebbek, ha nehéz, válságos időszakot él meg, karácsonykor még borúsabban látja a dolgokat. Lehet, hogy ez a történelmi eseményekre is érvényes. És mintha fokozottabban érvényes lenne olyan karácsonyokra, amikor elnyomó rezsimek korlátozzák az ember szabadságát, netán még az életét is veszélyeztetik. Az utóbbi években mi minden karácsonykor kapunk még egy külön ajándékot is a fa alá: a szabadságot, a demokráciát.

A legnagyobb stresszt a karácsonyi bevásárlási hajsza jelenti, városon a forgalmi dugókkal. Sokan szeretnék, hogy ennél nagyobb bajuk sose legyen. 

Paradox módon mintha mégis ezzel ellentétes hangulat uralkodna el a világ számos részén, az Egyesült Államokban, Európában, itt, a visegrádi országokban is. Mintha az emberek máris túlságosan jóllaktak volna a demokráciával, a szabadsággal. Elcsapta, megfeküdte a gyomrukat. Túl sok nekünk ennyi szabadság! Túl jó nekünk! Egy kis „rendteremtés”, tekintélyuralom, elnyomás, az hiányzik! Ez is úgy működik, mint a Jézuskának írt levelek. Amit a gyerekek kérnek, azt megkapják karácsonyra. 

Hát majd egyszer nehogy meglepődjünk azon mi, választók, hogy milyen karácsonyi ajándékot kell kibontanunk. 

Boldog karácsonyt! 

A szerző a TASR hírügynökség munkatársa 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?