A tengeri rózsa

<p>A Gorilla után Szlovákiában világra jött Sasanka, a tengeri rózsa – az SMS-ek átirata, amelyeket Richard Sulík a parlament elnökeként küldött egy úgynevezett ügyes vállalkozónak, Marián Kočnernek, illetve akitől SMS-eket kapott. Ennek része a főügyészválasztással kapcsolatos megjegyzések kiértékelése, a szövegek ugyanis ezt is érintik.</p>

A Gorillával ellentétben a Sasankában nem röpködnek milliós províziók oda és vissza, ezért ártalmatlanabbnak tűnik. Richard Sulík úgy kommentálta, piszkos kampány az SaS ellen, pamflet. Ugyanakkor bevallotta, hogy ismerik egymást Marián Kočnerrel, valamint azt is, hogy küldözgettek egymásnak SMS-eket és találkozgattak is. Azt is beismeri, hogy érdeke volt eltitkolni Kočnerrel fenntartott kapcsolatát, de azt már nem mondta meg, miért. Hangsúlyozta, az üzenetek nem bizonyítják, hogy bűncselekményt követett el.

Természetesen nem. Sokkal rosszabbat bizonyítanak – a vezetői kultúra abszolút tagadását, mivel politikai kultúráról már nem beszélhetünk. És épp a gusztustalan vezetői kultúra hozta világra azokat a módszereket, amelyek a Gorillában olvashatók.

Rossz, ha ilyen gyanús módon találkozik egy úgynevezett ügyes vállalkozóval egy pártelnök. De megengedhetetlen, hogy ilyen alakkal találkozzon, ilyen figurát tájékoztasson a parlament elnöke, az ország második legnagyobb közjogi méltósága. Azért is, mert automatikusan felmerül a kérdés, kivel találkozgatott még, ki mindenkit tájékoztatott még Sulík a parlament elnökeként. Nem tudjuk a választ, de Richard Sulík válasza a Sasankára nem mellékes.

Éppen annyira fontos, mint amikor azt mondja, számára nem újdonság, hogy lehallgatják és megfigyelik. Az ő dolga, ha ez nem érdekli. Az a kijelentése viszont, hogy „úgy kell élni, hogy az embert lehallgathassák és megfigyelhessék”, cinikus és felháborító.

Mert ennek alapján felvetődik a kérdés, milyen országban élünk, ha egy politikai párt elnöke, a parlament volt elnöke ahelyett, hogy lépne és gyanúját közölné az illetékes szervekkel, azt üzeni a polgároknak, szokják meg, hogy ukmukfukk lehallgathatják és megfigyelhetik őket. És az állami szervek efféle módszerét természetesnek tartja. Tudjuk, hogy minisztere, Ľubomír Galko természetesnek vette a lehallgatást, de hogy ez az egész úgynevezett liberális párt programja, eddig nem tudtuk.

Szlovákia valóban furcsa ország, ha az ilyen politikusokat képes a hatalom csúcsára segíteni.

Juraj Hrabko

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?