A sötét oldal

Csakhogy ez a kép nem évtizedekkel ezelőtt készült, hanem most, Budapesten, a Dohány utca 20 szám alatt. A Magyar Helsinki Bizottság épületének bejáratára Orbán-párti fiatalok a következő feliratot ragasztották: „Bevándorlást támogató szervezet”, majd sajtótájékoztatót tartottak a kötelességtudó kormánypárti média jelenlétében.

Az eset szorosan érint bennünket is, mert az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 1975-ben Helsinkiben megtartott konferenciája jelentősen befolyásolta a csehszlovák fejlődést. Gustáv Husák és kompániája ugyanis akkor kötelezettséget vállalt, hogy betartja az emberi szabadságjogokat, a kialakuló vitákat és viszályokat békésen rendezi, ezenkívül nyilván sok más ígéretet is tett, amelyek közül szinte egyet sem teljesített. Mindennek következményeként jött létre a Charta 77. A Csehszlovák Helsinki Bizottság 1988-ban alakult meg, és dokumentálta, hogy a diktatúra hogyan sérti meg az emberek jogait, és figyelmeztette az illetékeseket a nemzetközileg vállalt kötelezettségeik betartására.

A bizottság magyar irodája fontos tevékenységet lát el az emberi jogok egyetemes védelme terén, ellenőrzi a jogállamiság alapelveinek betartását, figyelmeztet a korrupcióra. Ezenkívül értékes nyilvános könyvtárat tart fenn. Az iroda már számos kitüntetést kapott, munkájáért jó párszor kivívta a világsajtó elismerését. A finanszírozása pedig olyannyira átlátható, hogy a kelet-európai kormányok többsége tanulhatna tőle. A szervezet támogatói között szerepel például a világhírű karmester, Fischer Ádám is.

De itt nemcsak az abszurd matricákról van szó, hanem a megsemmisítő nagyságú büntetésekről és arról a veszélyről, hogy ezt a szervezetet egyszerűen megszüntetik.

A kormány elhallgattatja a bírálóit, tönkreteszi azokat, akik kritizálni merészelik a tevékenységét, betiltja a szervezeteket, és korlátozza a gyülekezés szabadságát. Kelet-Európa 1989 óta nem tapasztalt ilyen kemény elnyomást – ezt még Mečiar sem engedte volna meg magának.

Ami Magyarországon zajlik, arról nálunk még csak beszélnek – bár egyre hangosabban. Az elnyomás, a megbélyegzés és az erőszak a közbeszéddel kezdődik. Fico ősszel ugyanolyan törvényt szándékozik keresztülvinni, amely Orbánnak lehetővé tette azt a gyalázatos tettet, ami megtörtént a legendás budapesti Dohány utcai zsinagógánál (ahol egyébként az 1944–45-ös év fordulóján több száz üldözött és megbélyegzett polgár nyomorogva töltötte az éjszakát, akiket kiüldöztek az otthonaikból, megfosztottak értékeiktől, majd később lemészárolták őket).

Pellegrini átvette Fico szégyenletes dolgait a nonprofit szervezetekkel kapcsolatban, és ezzel egyben beállt az ügy mellé.

Eközben az olyan civil szervezetek, mint a Helsinki Bizottság, nem jelentenek veszélyt senkire. Valójában a civil társadalom elleni támadások hétköznapivá válása és ennek elfogadása jelenti az igazi fenyegetést az állam alapjaira nézve. Mindezt pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tartottam, és kizárólag a totalitárius rendszerekkel hoztam összefüggésbe.

Sebastian Haffner újságíró és történész Egy német története című emlékirataiban leírja, ahogy 1933 után, az intenzív agymosást követő években az ő buborékjában, tehát szellemi csoportjában is egyszerre nem az „antiszemitizmus problémájáról”, hanem a „zsidóproblémáról” kezdtek beszélni az emberek. Látszólag apróság, a németben még apróbb, mint a szlovák vagy a magyar nyelvben, ám mégis alapvető, sorsfordító változásokat hozott. Úgy vélem, hasonló történelmi pillanatot élünk, amikor a tömeg gondolkodása a propaganda hatására átfordulhat a veszélyes és teljesen előreláthatatlan, sötét oldalra.

A szerző író, publicista