A romlás virágai

A minap leültem beszélgetni egy közelebbi hozzátartozómmal, a sok sablonos téma közül a munkahelyek és a fizetések kerültek terítékre. Számolgatott, hogy a „normális” élethez kellene egy családnak 1500-2000 euró havonta. Úgy gondolom, igaza van, az viszont egyértelmű, hogy a legtöbb szlovákiai családban a két fél együttes keresete nem haladja meg az 1200 eurót. Mínusszal kezdjük a hónapot és mínusszal fejezzük be. Hogy is van ez?

A támogató családokban működik egyfajta körbedolgozás, ami azt jelenti, hogy a szülők már talán egy kicsivel jobban keresnek a ledolgozott éveknek köszönhetően, mint a pályakezdő gyerekeik, és támogatják őket élelmiszerrel, esetleg egy-egy tankolással, ruházati cikkekkel. (Az idősek azt szokták mondani, nekem már úgyse kell annyi… Biztos így van ez?) Ez az úgynevezett „elveszem magamtól, hogy a gyerekemnek legyen” effektus. Nálunk ez „normális”, hisz ebben élünk, itt nevelkedünk, ezt látjuk. Gyorsan kiszámolható, hogy ha működik a körbedolgozás, akkor azok a szülők, akik már ötven felett vannak, nem fogják a német turisták életét élni, hiszen rákényszerülnek, hogy támogassák a fiatalabb generációt… (ennyit a jól megérdemelt pihenésről)

A másik lehetőség, hogy mikrohitelekből gazdálkodunk féléves időintervallumokban, ami kényelmesnek tűnhet, de abszolút nem biztonságos. Ha megszorul a család, az egyik bankban felvesz egy kisebb összeget, 6-10 hónap alatt törleszti és így tovább. Nem igazán beszélünk róla, de sokan ebből oldják meg a karácsonyi ajándékokat és mennek el nyaralni, mert hát szeretnék, hogy a gyereküknek legyen valamilyen élménye.

Itt még mindig arról beszélünk, hogy az alapvető „kényelmi” problémáink felszínét kapargatjuk, s nem vettünk számba olyan dolgokat, mint az elromlott mosógép, hűtőszekrény. Ilyenkor ismét jöhet a családi kör-munka vagy egy kis hitel, amivel kilőttük a nyári vakációt, mert most másra kell. (A kényelem és a jó érzés nem mindig egyeztethető össze a szükségszerű dolgokkal.)

Olyan szintű gazdasági elmaradásban vagyunk, amelyből nincs kiút. Sokszor hónapokig és évekig tervezünk, hogy „modernizáló” lépéseket tegyünk családunk életében. Mindenhol vannak gondok, és panaszkodni talán a legkönnyebb, főleg olyan dolgokról, amelyeken változtatni nem tud az átlagember, sőt lehet, hogy vezetők sem. Az évtizedek óta húzódó társadalmi jelenség nem egyfajta átmeneti állapot. A romlás virágainak is nevezhetjük, hiszen folyamatosan hervadunk a mező közepén, azon növények között, amelyeknek gyökerük mélyebbre nyúlik és gazdagabb tápanyaghoz jutnak.

Szlovákia problémái a szlovákiai emberek problémai, és a szlovákiai emberek problémái nem biztos, hogy Szlovákia problémái. Érdekes képlet, de az évek hozta tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyesfajta vágyak, hogy meg tudjunk venni egy mosógépet, el tudjunk menni a családdal három napra kirándulni a szomszédba, senkit nem igazán érdekel. Valójában ezek „nem is igazi problémák” a mélyszegénység mellett… Körömpiszok a kenyér és a tejhiány mellett.

Érdekes azonban azon is elgondolkodni, hogy a nagy számok törvénye alapján az átlagember családi élete kicsiny hazánkban szinte „lehetetlen”, mégis csináljuk, megyünk előre és élünk. Igazi túlélők vagyunk a magunk módján. Az igazából „másodlagos”, hogy belül mit élünk meg és hogyan viseljük. Ha mi azt mutatjuk kifelé, hogy itt lehet élni, akkor nyilván lehet.

Szeretem azokat a reakciókat, hogy ha nem tetszik, lehet menni tovább és megpróbálni máshol, azonban ez nem megoldás. Azon kellene dolgoznunk, hogy itt is legalább „fele” olyan jó legyen, mint máshol. Egyértelműen a töltelék kicsiny borsószeme vagyunk az EU rántottájában, de azért… Hónapokig és évekig lehetne sorolni az itteni élet nehézségeit, de a megváltó esőt a romlás mezején még nem jelezték a meteorológusok. Minden bizonnyal már ők is belefáradtak és nem járják az esőtáncot.