A lehetőségek éve

<p>Illik ám pozitívat írni így év végén, nem összezúzván szilánkokra az ájtatos ünnepi hangulatgömböt, polgártársaink aktuális szkafanderét. A szkafander egyébként, amellett, hogy segít életben maradni az adott közegben, gátolja viselőjét a tapasztalásban, hiszen kevesebbet enged érezni a környezetünkből, mint mondjuk a tyeplákinadrág.&nbsp;</p>

Igen, tessék csak nyugodtan felháborodni, az volt itt az imént leírva, hogy tyeplákinadrág. Idegen szó, amely nyelvünknek már része, ugyanis ebben az alakban is használjuk. Pont, mint a szkafander.

Ha már tapasztalás, akkor a 2015-ös évnek sokat köszönhetünk. Sok szép lehetőséget a megismerésre. A megismerés pedig, mint tudjuk, okosodásunk fő eszköze. Aki nem ismer meg új dolgokat, nem lesz okosabb. Jönnek a példák. 2015 első hónapjaiban nagyon megijedtünk, mert népszavazást tartottak a ...miről is? Valami a melegek jogaival. Ki emlékszik már? Mindegy, csak hát ijesztő volt, hogy a melegeknek valamit meg akartak engedni, vagy tiltani, vagy mi a jó ég, szerencsére már vége. Szóval lehetőségünk volt kicsit jobban megismerni azoknak az életét és problémáit, akik olyanok, mint mi, csak egy kicsit mások. Éltünk a lehetőséggel? Vagy csak az észt osztottuk?

Utána jöttek az igazi melegek, nyári hőség ugye, és lehetőségünk nyílt megtapasztalni, milyen az élet időnként a mediterrán térségben. Jó kis lehetőség volt ez is.

Aztán jöttek a menekültek. Kicsit sajnáltuk őket, mert hát mégis, menekülnek. Nem sokkal később már nem ők jöttek, hanem a migránsok. Őket már nem sajnáltuk, mert ők ugye csak migrálnak. És migrálnak azóta is. Lehetőségünk volt jobban megtudni, kik ők és miért csinálják, amit csinálnak. És lehetőségünk volt, és van elképzelni, mi mit csinálnánk a helyükben. Rángatnánk-e mérgesen a kerítést, ha menekülés közben bezárnának egy táborba. Eldobnánk-e például a szemetet, ha a kilencedik országon áthaladva a kilencedik ország kormánya leszállítana a vonatról, amely a tizedik ország felé visz, és gyalog kellene tovább mennünk. Aztán lehetőségünk volt, és van átérezni, milyen az, amikor milliókat költ el valaki, megveszi a világ legjobb focistáit, de mégsem tud nyerni, mint a Manchester United Louis van Gaallal. Jó kis lehetőségek voltak. Éltünk velük? Nem baj, jövőre jönnek újabbak, nehezebbek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?