A kisemberek miniszterelnöke

Horn politikai karrierjének legelején ott virít egy rettenetesen csúnya folt, ugyanis 1956-ban a forradalmat leverők oldalán állt, úgynevezett pufajkásként. Hogy vér is száradt-e a kezén, már sosem fog kiderülni, de akkori pártállása haláláig kísértette, ahogy Kádár Jánost is az, hogy kivégeztette Nagy Imrét. Egy magasabb politikai kultúrával rendelkező országban Horn Gyulát ilyen előélete talán diszkvalifikálta volna, de 1994-ben úgy választották meg miniszterelnöknek, hogy Magyarország tisztában volt múltbeli bűneivel. Magyarország nagyobbik fele akkor megbocsátott neki. Pontosan Horn Gyulára vetíthető ki elődje, Antall József híres mondata, hogy „Tetszettek volna forradalmat csinálni” – mellyel egyebek mellett arra is utalt, hogy miért vannak jelen a volt kommunisták az 1989 utáni magyar közéletben. Horn Gyula végig ott volt az átmeneti időszakban a magyar politika középpontjában, s bár egyáltalán nem csak neki köszönhetik a németek a híres határnyitást, Németországban a mai napig emiatt tekintenek rá államférfiként, s felejtik el minden korábbi bűnét. Valószínűsíthető, hogy a földrajzi távolsággal a bűnök csökkennek, a pozitív tettek pedig felnagyítódnak. Horn Gyula remek hatalomtechnikus is volt, képes volt 1994-ben a liberális SZDSZ-t úgy becsábítani a kormányba, hogy a szocialisták közben 50 százalék feletti többséggel rendelkeztek. Míg ez a döntés az SZDSZ végének kezdetét jelentette, az MSZP az akkori koalícióval legitimizálódott, mint demokratikus párt. Hornt egyáltalán nem kell szeretni, ám kőkemény tény, hogy az eddigi miniszterelnökök közül ő volt az egyetlen, aki jobb állapotban adta át utódjának az országot, mint amilyenben átvette. Az ő miniszterelnöksége alatt fogadták el a Bokros-csomagot, amely a kilencvenes évek közepén a csőd széléről rántotta vissza Magyarországot, s bár Horn baloldali gondolkodásától nagyon messze állhattak a Bokros Lajos által összeállított megszorítási intézkedések, elfogadta azt, és mögé állította az MSZP-t. A határon túli magyarok szemszögéből Horn Gyula nem volt különösebben pozitív figura, hiszen az Antall József-i, „lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke” krédó után rögtön az első pillanatban jelezte, hogy ő szigorúan 10 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni, amivel azonnal kivívta a másik oldal averzióját. Hiába tette hozzá, hogy emellett kiemelt figyelmet fordítanak határon túliakra, ezt már nem hallgatta meg senki. Másik „nagy bűne” velünk szemben állítólag az volt, hogy miniszterelnökként megkötötte a környező országokkal az ún. „alapszerződéseket”, amelyekre állítólag szükség volt Magyarország NATO-tagságához. Az sosem derült ki, hogy ez komolyan így volt-e, viszont tény, hogy e szerződésekkel Magyarország valójában semmit sem veszített. Horn az a politikus volt, aki követett el hibákat, de valahogy mindig kiállt a saját igaza mellett. A kétezres évek második felében még látta, ahogy kezd összedőlni az MSZP, de a történésekre már nem lehetett semmilyen hatással. Hogy miért is volt Horn Gyula népszerű politikus, pontosan lehetetlen megmondani, de valószínűleg ő volt az, aki az „igazi kisemberek Magyarországát” képviselte. Azokét, akik az előző rendszerben, de 1989 után is csak egyszerűen boldogulni akartak.