A kapitalizmus erényei és ára

Mégis van három olyan terület, ahol európai szemmel nézve egészen furcsa állapotok uralkodnak. Ez az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátás. Ezek örök kampánytémák az USA-ban, a következő elnökválasztáson is garantáltan napirenden lesznek (természetesen a klímaváltozás mellett). Nem véletlenül: ezekben a kérdésekben egészen másképp gondolkodnak, mint mi, Európában.

Los Angeles. A nyugati parton a technológia központja, a hollywoodi krimisorozatokból már-már unalomig ismerjük az utcáit. Azt azonban aligha látni a mi partjainkról, hogy körülbelül 50 ezer hajléktalant hordoz a város, közülük a helyi civil szervezetek becslése szerint körülbelül 17 ezer gyerek. Ellátásuk megoldatlan, és bár a kedvező időjárás miatt nincsenek közvetlen veszélyben, de nincs rendszeresítve számukra sem az egészségügyi ellátás, sem a gyerekek számára az oktatás.

Portland a Nike szülővárosa, Los Angeles és Seattle között, itt szintén megugrott a hajléktalanok száma, mióta a 2008-as válság átsöpört az ingatlanpiacon. Máig parkokban és parkolókban sátoroznak kisebb-nagyobb csoportokban az utcára került emberek. A belváros egyetlen elérhető központi gondozóját, amelyet egy helyi egyesület épített, végül egy éve elbontották tulajdonjogi viták miatt. Európai értelemben vett állami ellátás nem létezik.

Persze Európában is rengeteg hajléktalan van a városokban, de az európai oldalon mindig van egy csipetnyi bűntudat: mégis magunk mögött hagyott embertársakról van szó, akik így vagy úgy, de kikerültek a lakásukból. A társadalom dolga a mi kontinensünk értelmezése szerint, hogy a hóna alá nyúljon azoknak, akiken lehet segíteni.

Az Egyesült Államokban érdekes módon ez nem létezik, vagy csak nagyon letompítva a kapitalizmus által. 

Több város végiglátogatása után az a benyomásom, hogy a csúcskapitalizmus ára a társadalmi szétszakadás, s ezt az emberek nem kis része természetesnek veszi. Nemcsak a hajléktalanok ügyében, hanem a méregdrága egészségügyi ellátás és az oktatás területén is. A szabadságon nem annyira az egyenlőséget, mint a lehetőséget értik. Nálunk ez inkább fordítva van: adókkal és más programokkal a különbségek mérséklésére törekszünk Európában, még ha ez több pénz újraosztását, elvi szinten a szabadság nagyobb korlátozását is jelenti.

Amerika viszont kétségtelenül a kapitalizmus mint gazdasági rendszer legnagyobb nyertese: újítás, fejlesztés, kutatás, globális vállalatok. Ugyanezt Európáról most csak szerényebb jelzővel mondhatjuk el. Az amerikai elnökválasztás azért lesz a következő másfél évben izgalmas, mert előkerülhet az itt fejtegetett „kapitalizmuskártya” a demokrata oldalon: a gazdagok megadóztatása, a vállalatok jobb elszámoltathatósága, a társadalmi felelősség kérdése. 
Mivel lassan minden ügy ide vezet. A fő kérdés: vállalkozóként tekintünk a társadalmi problémákra, vagy állami feladatként? Mindenesetre 2016-ban egy ingatlanmágnás lett az elnök.