A józanság plafonja

2040-től minden hároméves gyerek járjon óvodába! 2035-től minden fiatal érettségizzen! 2032-től egész júliusban süssön a nap! A politikusok kedvelt műfaja az olyan jogalkotás, amelynek hatásai csak évtizedek múlva lesznek érezhetőek. Ma egy ilyen szavazás lesz a parlamentben, arról döntenek, hogy 64 év legyen-e a felső nyugdíjkorhatár.

Miért kedvelt műfaj? A következményekkel és a megvalósítással nem a beterjesztő és szavazó politikusgenerációnak kell bajlódnia, a döntés szavazatokban mérhető politikai hasznát viszont besöpri. Mikor nyúl ehhez a fegyverhez egy párt? Ha nincs lényegi mondanivalója, vagy ha az utolsó szalmaszálba próbál belekapaszkodni. A Smer esetében mindkettő fennáll. A nyugdíjplafon esete ezt tökéletesen példázza. Amíg a Smer a csúcson volt – egyedül kormányzott és stabil 40%-os támogatottsága miatt hosszabb távra tervezhetett –, egy viszonylag racionális nyugdíjrendezést hajtott végre. Ennek részeként a nyugdíjkorhatár folyamatosan, igaz, lassacskán emelkedik a fenntartható nyugdíjrendszer paraméterei alapján. Hogy legyen elég munkavállaló, aki összedobja a járadékra valót. Eltelt pár év, a koalíciós kormányzás kényszere állt elő, a botrányok és tüntetések miatt miniszterelnök-csere jött, ám ez sem segített a párton. Mi lett a megoldás? Ma a parlamentben szavaznak róla a képviselők.

A javaslat szakmai oldaláról sok szó esett már – populista, az alkotmányba írva a leendő kormányok kezét kötné meg, fenntarthatatlan, így potenciálisan alacsony nyugdíjakat eredményez majd. Ezért nézzük a politikai oldalát. Ez az a tervezet, amelyre egy párt sem szívesen szavaz nemmel. Nehéz ugyanis jól lekommunikálni, magyarán, megértetni Bözsi nénivel, miért nem akarja a politikus, hogy 64 évnél idősebben senkinek se kelljen dolgoznia. Főleg azok a pártok vannak ilyenkor pácban, amelyektől nem áll távol a populista hadakozás (Sme rodina, Egyszerű Emberek), valamint amelyek a baloldalon is szívesen halásznának. Matovičék és Kollárék számára ez duplán csapdahelyzet. Ha igennel szavaznak, saját választóik többségének szemében legitimen döntenek, ám magyarázkodhatnak amiatt, hogy segítettek Ficónak a figyelemelterelésben, s hogy egy demagóg és kártékony döntéshez segédkeztek. Ha nemmel szavaznak, választókat veszíthetnek. Nem csoda, hogy alapvetően nem mondtak nemet a Smer ötletére, az egyedüli lehetőség számukra az volt, ha lehetetlen ötletekkel és „jobbító” (akár még populistább) módosításokkal álltak elő, hogy végül szabad kezet adjanak képviselőiknek.

Hasonló helyzetben vergődik a Híd is, amely a koalíciós szerződésre hivatkozva vétózhatta volna a Smer ötletét – ezzel elébe mehetett volna a szavazásnak és a populista licitálásnak –, de nem tette. A pártnak kétféle szavazói bázisnak kell megfelelnie. A magyar tábort a Focus ügynökség 2016-os, nagymintás mérése alapján az idősebb, átlagosnál kevésbé iskolázott választók alkotják, akiknek többsége vevő lehet Ficóék ötletére. A feltehetően még gyorsabban fogyatkozó szlovák tábort a városi, jobban szituált rétegek alkotják, amelyek nem díjazzák a nyugdíjplafonos javaslatot. Így a Híd esetében is marad az alibizmus: pártszinten nem tartja jó ötletnek a szabályozást, ám a frakció úgy szavaz, ahogy akar.

A parlament ma egy időzített bombával ajándékozhatja meg a következő kormányokat és generációkat.