A Híd „cukikampánya”

<p>A Híd e héten mutatta be, milyen gazdaságpolitikai lépésekre számíthatna Szlovákia, ha Bugár Béla pártja a jövő évi választásokat követően beleszólhatna az ország kormányzásába.&nbsp;</p>

A szlovákiai magyarok döntő többsége nem cégvezető, nincs jól menő vállalkozása sem, hanem egyszerű alkalmazott vagy nyugdíjas. A Hídnak elsősorban őket kellene megnyernie, a polgári párt gazdasági programjának kidolgozói azonban nem is titkolják, hogy elsősorban a külföldi magánberuházókat próbálják meg levenni a lábukról, kőkemény neoliberális intézkedéseket tervezve. A munkavállalók érdekeit elvileg a szakszervezeteknek kellene képviselniük, amelyek azonban Szlovákiában korántsem állnak ki olyan harciasan az alkalmazottakért, mint például a nyugat-európai társaik. A Híd azonban ezt is sokallja, ezért a „szakszervezetek kiváltságainak” a korlátozását tervezi. Ezen kívül megszüntetné az alkalmazottak felmondási ideje és a végkielégítés párhuzamosságát, és mindent megtenne azért is, hogy a magasabb szintű ágazati kollektív szerződések ne legyenek érvényesek azoknál a cégeknél, amelyek nem értenek velük egyet.  Javasolja ezen kívül a határozott időre szóló munkaviszony, az ügynökségi foglalkoztatás és a megbízási szerződések szabályozásának enyhítését, vagyis azt, hogy a munkáltatók még könnyebben tehessék lapátra az alkalmazottaikat. A program nyíltan kimondja, hogy „szabad kezet kell adni a munkáltatóknak”. A párt javasolja a személyi jövedelemadó magasabb, 25%-os kulcsának eltörlését és a jelenleg 22%-os társasági adó csökkentését, amivel szintén a tehetősebbeknek kedvezne. Ha mindez még nem lenne elég, támogatja a nyugdíjkorhatár automatikus emelését, és nem feledkezett meg a családokról sem. „Újragondolnák” például a gyermek születésekor járó egyszeri juttatás és a gyermekgondozási segély feltételeit, és megszüntetnék vagy korlátoznák a jelzáloghitelek állami kamattámogatását és a lakástakarékpénztári takarékoskodástámogatását.  Fantasztikus intézkedések kavalkádja – már ami a cégeket és nagyvállalkozókat illeti. Még szerencse – legalábbis a Híd számára –, hogy az ehhez hasonló gazdaságpolitikai víziókat csak pár fanatikus olvassa, a választók többsége pedig általában nem is hall róla. Őket ugyanis nem választási programmal, hanem kolbásztöltő fesztivállal, gulyásfőző versenyekkel, száztagú cigányzenekarral és a politikusok közösségi oldalakra feltöltött mosolygós, kiskutyás fényképeivel lehet megnyerni. Ehhez pedig a Híd ugyanolyan jól ért, mint az összes többi szlovákiai párt, vagyis nem kell aggódnia amiatt, hogy az általa meghirdetett antiszociális intézkedések sorozata miatt esetleg csökkenne a népszerűsége. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?