A halál számsorai

Belgium

Európa térképén fekete folt Belgium, ha felületesen nézzük a koronavírus-statisztikát. De álljunk meg egy pillanatra az adatoknál: vajon mi történik az európai intézmények nagy részének otthont adó országban?

A hivatalos statisztika szerint a belgiumi halálos áldozatok száma meghaladja a 8700-at, 2200-an vannak kórházban, a páciensek közel negyede igényel intenzív ellátást. 13 700-an hagyhatták el a kórházakat gyógyultnak nyilvánítva.

Szemben néhány más országgal, Belgiumban minden számsor nyilvános, elérhető a naponta frissített weboldalon, több mint tízoldalas részletezéssel. Ezekből az adatokból látni azt, amit a koronavírusról eddig is tudtunk, de más valamit sejteni, és megint más látni oszlopokban, táblázatokban. A 65 év feletti lakosság mellett a többi korcsoport alig, aránytalanul érintett. Számokra fordítva, a 65–74 évesek közt ezer halálesetet, a 75–84 évesek közt kétezer, míg a 85 év felettieknél 3000 haláleset volt. A 45–64 év között a halálozási szám ötszáz alatt van, a 44 évnél fiatalabbak gyakorlatilag nem láthatók az ábrán, annyira a alacsony szám. (Az eltérésre az összesetszámhoz képest pedig lejjebb kitérünk.)
Tovább erősíti a koronavírusról eddig alkotott képet, hogy a halálozásokkal szemben a fertőzöttek száma szinte arányosan oszlik meg a 20 évestől a 90 év feletti korosztályokig. Egyedül az idősotthonokban élő 80–89 éves nők korosztálya felülreprezentált, ott több mint 7000 fertőzöttet azonosítottak. A belgiumi idősotthonokban tomboló járvánnyal kapcsolatban két fontos dolgot kell megjegyezni. Egyrészt az ország Európában belül is az élbolyba tartozik abban, hogy a nyugdíjas lakosság milyen nagy része él idősotthonban. Ráadásul ők a közép-európai statisztikákhoz képest jóval tovább élnek. Másrészt, és ez a legfontosabb különbség: minden halálesetet, amely nem kórházban következett be, hanem idősotthonban (a 8700 eset 51 százaléka), akkor teszt hiányában automatikusan koronavírusos esetként könyvelik el, ha a beteg mutatott bármilyen hasonló tünetet. Emiatt 3500 körül jár az idősotthonban elhunyt, de orvosilag hivatalosan meg nem erősített koronavírusos áldozatok száma. Úgy is mondhatjuk, hogy más országok ezt a 3500-at „nem adják hozzá”, tehát Belgium „összehasonlítható” adata 5200 áldozat lenne.

Az ottani kormányzat erőfeszítéseinek jegyében csak az idősotthonokban százezer felett jár a bentlakók, illetve további százezer felett a tesztelt ott dolgozók száma. Emellett napi átlagban 10–20 ezer tesztet végeznek április vége óta, a kapacitás körülbelül 45 ezerre tornászható fel a hatóságok szerint, ha erre lenne szükség.

Mindezek fényében egyrészt döbbenetes az idősek kitettsége e betegségnek, másrészt nagyon óvatosan lehet összehasonlítani, egymás mellé tenni az egyes országok számait. Egyszerűen ahány ország, annyi kategória és mérés – legyünk óvatosak a hasonlítgatással.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?