A függetlenség felé

Nyugat-Európa etnikai és államhatárai a közvélekedéssel szemben nem esnek egybe, az elmúlt évtizedekben több olyan nemzetiségi mozgalom is megerősödött, amely a nyelvhasználatot vagy az önkormányzatiság különféle formáinak megerősítését tűzte ki célul. A függetlenség valamilyen formában való elnyerésére reálisan két nemzetnek van esélye: a katalánoknak, valamint a skótoknak, míg például a baszkoknál az intézményes nyomás, a bretonok esetében a nyelvi öntudat hiányzik ahhoz, hogy meglépjék a két nagy nemzet szintjét. Az Európai Unió eközben tehetetlenül nézi a folyamatot, hiszen saját eszközeivel nem tudja befolyásolni a függetlenségi törekvéseket, a spanyol és brit vonatkozó jogmenetbe pedig beleszólása nincs. Brüsszeli szinten így legfeljebb azok az erőtlen ellenérvek kapnak hangot, miszerint az önállósodó országok nem számíthatnak az uniós tagságra és az ezzel járó előnyökre. A skót függetlenség koncepciója nem egy új jelenség, de az utóbbi években kapott igazán nagy lendületet. A helyi elszakadáspárti erők az 1970-es évektől kezdve politikai befolyással is rendelkeznek, s 1979-ben sikertelenül, 1997-ben viszont sikerrel próbálkoztak egy önálló, több fontos területen is autonóm jogkörökkel rendelkező skót parlament felállításával – amelyhez szintén egy népszavazásra volt szükség. Ez a folyamat tetőzik be szeptemberben. Miután a téma csak egy nagyon szűk körben került tárgyalásra korábban, a skót törekvések kapcsán nem csak a politikusok, de az akadémikusok körében is tartja magát az a nézet, miszerint az ország lakói nem is tudják pontosan, miért van szükségük a független Skóciára és mit szeretnének elérni. Valójában van indokuk, nem egy, több is: az elszakadáspártiak érvei szerint az országra vonatkozó döntéseket minden téren Skóciában kell meghozni, a régió politikai befolyását csak növelheti az önállósodás, továbbá létezik egy eléggé erős gazdasági jellegű érv is: a nagy bevételt hozó brit olajkészletek komoly része skót felségvizeken található. Az ügyben döntő népszavazáson vélhetően szoros eredmény születik majd, ugyanakkor a függetlenségi törekvések világosan mutatják azt, hogy a nyugati demokráciák sem feltétlenül képesek mindenki számára megnyugtatóan elrendezni és megoldani a nemzetiségi vonzatú problémákat. Európa területi átrendeződése pedig továbbra sem stabil – legfeljebb más logika alapján változik, mint tette azt egy évszázaddal korábban.