A fal adhatja a másikat

Első látásra nincs semmi baj: a kínai gazdaság úgymond keresi új egyensúlyát, az exportvezérelt és ipari növekedésből a hangsúly a belső fogyasztásra és a szolgáltatásokra helyeződik, miközben a nyaktörő növekedés két számjegyű értékekről 6–7 százalékra lassul – de a világ legtöbb országában erre azt mondanák: ide az ilyen lassulással! Sőt, még a társadalom fejlődése is harmonikusabb lesz a hivatalos egykepolitika minapi végleges felszámolásával. De ha kicsit a számok mögé nézünk, akkor a tendenciák nagyon is aggasztóak. Az új egyensúly meg a sokak által fenntartásokkal fogadott, mert manipuláltnak tartott, még mindig impozáns hivatalos növekedési adat (6,9 százalékos éves szintű növekedés a harmadik negyedévben) mögött drámaian hanyatló külkereskedelmet találunk. Az import 20,4, az export 3,7 százalékkal esett szeptemberben (dollárban mérve, éves összehasonlításban). Októberben folytatódott a csökkenés, ami az import esetében már 12 hónapja tart megszakítás nélkül.Bár az import csökkenése jórészt a zuhanó nyersanyagárak számlájára írható, a mérték és az időtartam példátlan. A hanyatló kínai behozatal máris padlóra küldte számos bányatársaság részvényeit és aláásta nemegy ország növekedési kilátásait és ezzel megrengette valutájának árfolyamát (Brazília, Dél-Afrika, Indonézia, Ausztrália). Az olajexportőröket most nem is említve, mivel esetükben a hanyatlás legfőbb oka nem a kínai keresletcsökkenés volt. Közben a kínai tőzsdék nyári összeomlása már jelezte, nincs minden rendben a tőkepiacokon sem. A fő gond, hogy tovább tart a 2008-tól rakétatempójú eladósodás. A teljes adósság a GDP 300 százaléka felett jár, 2007 óta (akkor 158% volt) megduplázódott. Az adóssághegy már nagyobb, mint Amerikában, és Kína világbajnok a vállalati adósságok és azon belül az állami vállalatok adósságai terén is. És egyelőre semmi jele a fékezésnek. A hitelek jövőbeli megtérülése egyre kérdésesebb, amikor azt látjuk, hogy a hasonlóan növekvő adósság egyre kisebb növekedést eredményez. Viszont egyre több összetevő adott egy jókora adósságválsághoz. És végül a társadalmi harmónia terén sem lehet csodákra számítani, az államilag bevezetett egykepolitikát alighanem túl későn számolták fel ahhoz, hogy ne váltaná fel az önkéntes (mifelénk is dívó), a társadalmi értékrendből adódó egykézés. A rohamos elöregedés (minden negatív gazdasági hatással együtt) így valószínűleg folytatódik és a nemek között felborult arányok deformáló hatása is sokáig jelen lesz. Vagyis túl sok jó gazdasági hírre Kínából eztán se számítsunk. A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója