A Cuper-formula

Ján Cuper

A Ficogrini-kormányról eszembe jut egy régi videó, mikor Ján Cuper, a HZDS akkori képviselője egy akcióról hazafelé menet két ezreléknyi alkohollal a vérében, mocsok részegen belehajtott egy parkoló autóba, majd egy ház falába. Aztán kiszállt és vigyorgott, azt állítva, nem történt semmi, minden rendben van, és nem az ő hibája. 

A videón Cupertől a riporterek megkérdezik, ivott-e, ő pedig angyali mosollyal, akadozó nyelvvel feleli, hogy nem. Aztán kiderül, hogy egy kissört mégis. Aztán azt is bevallja, hogy megivott két deci bort is, de az rendben van. És mikor az egyik riporter megkérdezi, ízlett-e, Cuper utánozhatatlanul felsőbbrendű fejmozdulattal és hanghordozással mondja: „Természetesen ízlett”.

A Ficogrini-kormány vezetése pont olyan, mint Cuper a videón – körülbelül annyira garanciája a stabilitásnak, mint az exképviselő azon a borgőzös estén, és körülbelül annyira magyarázkodik hitelesen. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Tibor Gašpar rendőrfőkapitány menesztését övező kutyakomédia. A hétvégén Pellegrininek még esze ágában sem volt elismerni, hogy Gašpart ideje lenne szélnek ereszteni, mert szerinte a kétes vállalkozói kapcsolatokkal rendelkező rendőrfőnök igazi profi. Aztán hétfőn a kiskutyatekintetű Tomáš Drucker fogta magát, és lemondott – a vadabb változat szerint ez a háttérből bábozó Ficóék előre eltervezett taktikája volt, a hihetőbb változat azonban inkább az, hogy Druckernek elege lett ebből az egészből, és otthagyta ezt a díszes társaságot, mint Szent Pál az oláhokat. Tette mindezt egy se hús, se hal monológgal – azt állítva, hogy Gašpar menesztésére nem talált okot, miközben a következő mondatban a társadalom polarizálását emlegetve elismeri, hogy nagyon is van rá ok. És hogy mindez tényleg olyan legyen, mint egy Benny Hill-epizód, Pellegrini másnap betűre pontosan ugyanerre az érvre, a társadalom polarizációjára hivatkozva elküldi „minden idők legjobb főrendőrét”, Gašpart.

Ivott? Nem. Ízlett? Persze hogy ízlett.

Pellegriniék részeg érvelése egyébként sokkal veszélyesebb, mint Cuperé. Cuper balesete nem okozott túl nagy kárt, emberélet nem került veszélybe, és a képviselő pontosan tudta, hogy bármit mondhat, mentelmi joga mindentől megóvja. A Ficogrini-kormány és azon belül a Smer sokkal nagyobb károkat okoz a társadalomban, mint Cuper valaha is tudott volna. És látszik, hogy Ficóék nem igazán tudják, mihez kezdjenek magukkal: nem tudják, hogy mentsék-e, ami menthető, mert előbb-utóbb rájuk omlik az egész pénznyelő gépezet, amit sok év munkájával építettek ki, vagy inkább kivárásra játszanak, és megpróbálják fenntartani a rendszert, abban bízva, hogy a nyilvánosság végül kifullad. Mert végülis az idő nekik dolgozik, az embereket nem lehet „üzemi hőfokon” tartani két éven át.

A kulcskérdés márpedig az, a nyilvánosság tudatosítja-e, hogy a Smer borzasztóan nagy gondban van, és csak óriási szerencsével úszhatja meg, hogy rá ne szakadjon a plafon.

Értik-e az emberek, hogy Kaliňák és Fico távozása is csak színház volt, és Gašpar másfél hónapig tartó maratoni lelépése is csak színház. Értik-e, hogy abban az értelmezési tartományban, melyben a Smer a politikáról gondolkodik, mindenki valakinek az embere. Ez működteti a rendszert. Aki meg nem, annak pedig nincs meg a politikai hátországa ahhoz, hogy reális változásokat érjen el, és ott tesznek majd keresztbe neki, ahol tudnak. Ergo vagy egy második Gašpart kapunk a nyakunkba, vagy egy tehetetlen figura kerül a sakktáblára, ahol még két évig folytatódik a játék.

Csak lábjegyzetként, Ján Cuper egyébként az átala okozott baleset másnapján visszakapta a jogosítványát. 2007-ben megmászta a Kilimandzsárót. Aztán szépen lassan lecsúszott, és eltűnt a politikai süllyesztőben, Kotleba környezetében kötött ki, és manapság már csak a részeg videója miatt emlékeznek rá az emberek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?