Újabb darabok kerültek elő az eltűnt maláj gépről

<p>Üléspárnákra és repülőgép-ablaküvegekre is rábukkantak a Franciaországhoz tartozó, indiai-óceáni Réunion szigetén, ahol a múlt héten megtalálták a tavaly eltűnt malajziai utasszállító repülőgép csűrőlapját - közölte csütörtökön a malajziai közlekedési minisztérium.</p>


"Ablaküvegeket, alumínium fóliákat és üléspárnákat is találtunk" – mondta Liow Tiong Lai, a szaktárca vezetője. A miniszter azokra az üléspárnákra és ablakokra utalt, amelyeket a Boeing 777 gép roncsdarabjának fellelése után a Réunionra küldött maláj szakértők találtak.

A tárcavezető hozzátette: nem tudták ellenőrizni, hogy az újabb megtalált tárgyak ugyanabból a Boeingből származnak-e. Ezt a francia hatóságoknak kell ellenőrizniük – mondta.Najib Razak malajziai kormányfő helyi idő szerint csütörtökön jelentette be, hogy a tavaly eltűnt malajziai utasszállító repülőgéphez tartozott az a csűrőlap, amelyet Réunion szigetén találtak meg a napokban.

Az eltűnt repülőgépen utazók hozzátartozói csütörtökön kézzel írott és a közösségi portálokhoz eljuttatott közleményben kétségüket fejezték ki, hogy az említett csűrőlap valóban a maláj légitársaság eltűnt gépének alkatrésze volt.
"Az MH370 járat utasainak valamennyi hozzátartozója" nevében közzétett közleményben az aláírók azt követelték, hogy a malajziai kormány magas rangú képviselője találkozzon velük Pekingben, és adjon magyarázatot a történtekre.

A Malaysia Airlines malajziai légitársaság MH370 járata Kuala Lumpurból indult Pekingbe 239 emberrel a fedélzetén 2014. március 8-án, de egy órával a felszállás után eltűnt a radarok képernyőjéről. Azóta mostanáig nem találták a nyomát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?