Szigorodik az USA vízumpolitikája

<p>Az eddiginél szigorúbb vízumpolitikát tervez bevezetni az Amerikai Egyesült Államok (USA). A szlovák külügyminisztérium szerint ez csak minimálisan érinti a vízummentes programba bevont országokat, tehát Szlovákiát és Magyarországot is.</p>

Az USA a terrorveszély és a párizsi merényletek nyomán döntött vízumpolitikája szigorításáról. A vonatkozó törvénymódosítást a képviselőház a múlt héten fogadta el, hatályosságához még a szenátus és Barack Obama elnök jóváhagyása szükséges. A módosítás az amerikai vízummentességi program által kedvezményezett 38 országra vonatkozik. A törvény szerint ezentúl vízum nélkül csak azok az állampolgárok utazhatnak az USA-ba, akik az elmúlt öt évben nem jártak Szíriában, Irakban, Iránban vagy Szudánban. Aki megfordult ezekben az államokban, annak már nem lesz elég a biometrikus útlevél és az ESTA kérdőív, vízumot is kell kérnie. A törvény ugyanakkor megköveteli a kedvezményezett országoktól, hogy osszák meg az USA-val a terroristagyanús személyekről szóló információkat.

Azt az államot, amely ezt elutasítja, azonnal törlik a vízummentes programból. Évente átlagban 30 ezer szlovák állampolgár utazik vízum nélkül, tehát turistaként az USA-ba. Peter Stano, a külügyminisztérium szóvivője szerint azok számára, akik nem jártak a kockázatosnak minősített országokban, semmi sem változik az amerikai törvény hatályosságától, jövő januártól. „Nem korlátozzák az eddigi szabályokat és nem is állítják vissza a vízumkötelezettséget” – jelentette ki Stano.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?