Róma megelégelte a gladiátorokat

<p>Vége a pedálos taxizásnak is. A decemberben kezdődő szentévre hivatkozik az olasz kormány. Itt a részletes magyarázat.</p>

A turistákkal ókori ruhákban fényképezkedő gladiátorokat és a pedálos taxikat is kitiltotta Róma belvárosából Francesco Paolo Tronca, a decemberben kezdődő szentévért felelős olasz kormánybiztos. Az azonnali hatályú intézkedést biztonsági okokból vezették be.

Francesco Paolo Tronca elmondta, hogy a december 8-án kezdődő és 2016. november 20-ig tartó szentévre, amelyre 30 millió olasz és külföldi látogatót várnak, ellenőrizhetővé akarják tenni az olasz főváros kiemelkedő műemlékeinek területét. A Colosseumnál, a Szent Péter tér környékén, a Navona téren, a Trevi-kútnál és a római belváros számos más pontján eddig dolgozó „utcai vállalkozóknak” a szentév egész időszakára fel kell függeszteni tevékenységét. A turistákkal fényképezkedő gladiátorokról és a pedálos taxikról van szó, valamint a látogatóknak kedvező áron és különböző nyelveken kínálkozó, gyakran amatőr idegenvezetők seregéről.

A kormánybiztos szerint a biztonsági szempontok mellett a történelmi ruhákban „dolgozó” gladiátorok, szenátorok, Julius Caesarok Róma városképét is „rontják”, mivel bevételükért gyakran erőszakosan viselkednek a turistákkal.

Számlát nem adnak, a velük készült fényképért akár 20 eurót is elkérnek. Az ókori jelmezes vállalkozók régóta kérik, hogy tevékenységüket ismerjék el és szabályozzák, de ezt nem sikerült elérniük.

A római belvárosi polgármester üdvözölte az intézkedést. Hangsúlyozta, hogy már régóta vártak a közrendet biztosító fellépésre.

Aki mégsem veti le gladiátorruháját vagy továbbra is tekeri a pedálos taxit, 400 eurós bírságot kockáztat, munkaeszközeit lefoglalják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?