<p>Megszakította Londonból Jamaicára tartó útját Portugáliában egy brit légitársaság pilótája, hogy leszállíttasson a fedélzetről egy párt, amelyik vitába keveredett a gép személyzetével.</p><p> </p>
Megszakították a repülést, leszállították a balhézókat
A British Airways Boeing 777-es járatának pilótája a portugál légierő támaszpontján landolt a géppel, hogy kitegye azt a párt, amely nem akarta abbahagyni a vitát arról, hogy cseréljék első osztályra turistaosztályú helyüket.
A portugál légierő szóvivője elmondta: a pilóta a vita miatt döntött úgy, hogy landol a Azori-szigetekhez tartozó Terceirán lévő Lajesben. Azokat a briteket, akik lefilmezték a vitát, kihallgatta a rendőrség.
Az utóbbi időben több hír is a címlapokra került olyan esetekről, amikor a fedélzeti személyzet és az utasok között vita robbant ki. Az amerikai United Airlines járatán két hete az keltett felháborodást, hogy egy utast erőszakkal dobtak ki a gépből. A 69 éves férfi megtagadta, hogy kifizetett ülőhelyét átadja a túlfoglalt repülőgépen. A chicagói rendőrség ezért erőszakkal távolította el a fedélzetről, védőügyvédje szerint eltört az orrcsontja is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.