Kigyulladt egy repülő 141 emberrel a fedélzetén

<p>Kigyulladt kedden egy perui repülőgép 141 emberrel a fedélzetén, miután kényszerleszállást hajtott végre az ország középső részén fekvő Jaujában.</p>

Kigyulladt kedden egy perui repülőgép 141 emberrel a fedélzetén, miután kényszerleszállást hajtott végre az ország középső részén fekvő Jaujában. Vidón a melekülés, és a lángoló repülő.

Az El Comercio című helyi lap tudósítása szerint mindenkinek sikerült időben kimenekülnie a lángoló Boeing 737-esből, többen könnyebben megsérültek. A lap honlapja videofelvételeket is közzétett. Az egyiken látszik, hogy a gép letért a leszállópályáról, és az egyik szárnya is letört. A törzsből lángok csaptak fel, és füstoszlop emelkedett a magasba.

Egyes szemtanúk szerint a pilóta az erős szél miatt vesztette el ellenőrzését a gép fölött, mások viszont azt mondták, hogy az egyik kerék gumiabroncsa felrobbant, és ez okozta a tüzet.

A gép Limából indult a mintegy 260 kilométerre lévő Jaujába. Rendkívüli járat volt, mert a kisvárost hetek óta csak repülővel lehet megközelíteni, ugyanis az elmúlt évtizedek legsúlyosabb árvize pusztít a környéken, amely elvágta a külvilágtól.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"270459","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?