Barcelona továbbra is vonzza a turistákat

<p>A közelmúltbeli terrortámadás ellenére Barcelona továbbra is vonzza a turistákat, a repülőjegy-foglalások száma növekszik a tavalyihoz képest - közölte Álvaro Nadal, a spanyol turizmusért felelős miniszter sajtótájékoztatóján Barcelonában, miután megbeszélését folytatott az ágazat helyi vezetőivel.</p>

A közelmúltbeli terrortámadás ellenére Barcelona továbbra is vonzza a turistákat, a repülőjegy-foglalások száma növekszik a tavalyihoz képest - közölte Álvaro Nadal, a spanyol turizmusért felelős miniszter sajtótájékoztatóján Barcelonában, miután megbeszélését folytatott az ágazat helyi vezetőivel.

"Optimista akarok lenni, és a számok mérsékelt optimizmus felé mutatnak" - fogalmazott a politikus, aki elmondta: a támadást megelőzően, a 2017. szeptember 1. és november 30. közötti időszakra, a repülőjegy foglalások növekedésének üteme 10 százalékkal volt magasabb a tavalyinál. Közvetlenül a merénylet utáni napokban "óriási visszaesést" tapasztaltak, de néhány nappal később ez megváltozott, a foglalások növekedésének üteme már 7,4 százalék volt augusztus 28-án - tette hozzá.

Álvaro Nadal megjegyezte, ugyan korai még értékelni, de szerinte Barcelona, összehasonlítva a többi várossal, ahol hasonló támadások történtek, sokkal gyorsabban tér vissza a normális kerékvágásba.

A spanyol miniszter arról is beszélt, hogy mindössze egy fapados légitársaságról van tudomása, amely csökkentette barcelonai jegyeinek árát a támadást követően.

Spanyolországban Katalónia a legkedveltebb úti cél a külföldi turisták körében. A spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtökön hozta nyilvánosságra adatait arról, hogy az év első hét hónapjában a 11,2 millió külföldi látogatott ebbe régióba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?