Árcsökkenés segített a turizmuson Belgiumban

<p>Belgium turizmusa a fővárosban, a 2016 márciusában elkövetett merényleteket követő jelentős visszaesés után az év végéig visszatérhet a 2015-ben regisztrált, jó eredményeket mutató értékekhez - közölte Kris Peeters belga gazdasági miniszter.</p>

Belgium turizmusa a fővárosban, a 2016 márciusában elkövetett merényleteket követő jelentős visszaesés után az év végéig visszatérhet a 2015-ben regisztrált, jó eredményeket mutató értékekhez - közölte Kris Peeters belga gazdasági miniszter.

A Le Soir belga napilap szerdai beszámolója szerint Kris Peeters elmondta, az előző év azonos időszakához képest 2017 első felében Belgium egészében a hotelfoglalások aránya 10,1 százalékkal emelkedett.

Rodolphe Van Weyenbergh, a brüsszeli szállodaszövetség főtitkárának tájékoztatása szerint a vizsgált időszakban a fővárosi hotelfoglalások száma 18,4 százalékkal, a forgalom közel 30 százalékkal emelkedett. Ha az érdeklődés nem változik, a szállodák kihasználtsága a 70 százalékot is elérheti az év végéig, amely megközelíti a terrortámadásokat megelőző időszakot - hangsúlyozta.

A beszámoló szerint Thierry Neyens, a szállodások és vendéglátósok szövetségének (Horeca) vallóniai elnöke elmondta, a vendégéjszakák száma Belgium francia nyelvű, déli tartományában is emelkedett. A szállodák az év első felében 5,4 százalékkal több foglalást regisztráltak, mint az azt megelőző év azonos időszakában. Ez mások mellett annak az eredménye, hogy a vendéglátók, az amúgy is alacsonynak mondható nyereségüket, az árak csökkentésére fordították. A szektor felépülését a túl magas munkáltatói díjak is hátráltatják - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?