160 tonna paradicsom várja az idei csatát

<p>A kelet-spanyolországi Valencia mellett található Bunol városában évről-évre egyre több, idén már 160 tonna zöldséggel készülnek a világhírű paradicsomcsatára, amelyet hagyományosan augusztus utolsó napján rendeznek - számolt be az előkészületekről szerdán Rafael Pérez polgármester.</p>

A 71. paradicsomcsatára, a Tomatinára 22 ezer embert várnak, a létszámot három éve limitálták a túlzott érdeklődés miatt. A paradicsomot hat kamionról öntik majd a tömegbe. Néhány nappal az igazi paradicsomcsata előtt megrendezik a gyerekeknek szánt verziót is, amelyen 8 tonna zöldséggel dobálózhatnak a kisebbek.

A polgármester tájékoztatása szerint idén először társadalmi üzenetet is szánnak az eseménynek, amely a homofóbiával és a nőket sújtó erőszakkal szembeni kiállást is zászlajára tűzi.

Rafael Pérez hangsúlyozta, hogy a városka a rendezvény miatt "nemzetközi kirakatban van", ezért ezt az alkalmat fel akarják használni a társadalom érzékenyítésére, mert "ez a probléma közös ügy".

Hozzátette: a bunoli ünnepség idején még sosem történtek ilyen incidensek, de hogy ne is legyenek, 350 rendőr és csendőr vigyáz majd a közbiztonságra.

Legutóbb július elején, a bikafuttatásairól híres pamplonai San Fermín-ünnepen több mint egy tucat férfit vettek őrizetbe nemi erőszak és szexuális zaklatások miatt.

Spanyolországban az elmúlt években a homofóbia mellett a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem is az egyik legfontosabb társadalmi üggyé vált, a törvények szigorítását gyakran követelik tüntetéseken érdekvédő szervezetek, ahogy azt is, hogy a társadalom is minden lehetséges módon ítélje el ezeket a tetteket.

A Tomatina hagyománya 1945-ig nyúlik vissza, amikor fiatalok egy csoportja megzavart egy felvonulást, a kialakult zűrzavarban pedig egy épp a közelben lévő zöldséges paradicsomaival kezdték dobálni egymást az emberek. A fiatalok ezt olyan szórakoztatónak találták, hogy egy évvel később már szándékosan ismételték meg otthonról hozott zöldségekkel a csatát, amelynek a rendőrség vetett véget. Annak ellenére, hogy a hatóságok betiltották, minden évben folytatódott a paradicsomdobálás, és 1959 óta hivatalos eseménynek számít a település életében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?