Mentés – másként

A köztéren felállított szobrok, emlékművek részei a városképnek. Többségük közadakozásból, „hazafiúi” vagy „honleányi” lelkesedésből született, így az adott településen és környékén élők mindinkább magukénak érezték őket. Mindkét világháború után nemcsak az ország, a hivatalos nyelv, az emberek, de sok esetben az épített környezet is kicserélődött nagy- és dédszüleink körül, akaratuk ellenére. Orosz Örs Szoborsorsaink című könyve részletesen bemutatja az 1945 előtt a mai Szlovákia területén állított és fennmaradt, fellelt, megsemmisült vagy éppen ismeretlen sorsú, magyar vonatkozású emlékek fordulatokban gazdag történetét. A tekintélyes terjedelmű, több mint négyszáz oldalas, mintegy ezer korabeli és mai fényképpel illusztrált, kitűnően megírt szövegeket felvonultató album a szerző szerint is átfogó munka, bár nem a teljesség igényével született.

Orosz Örs könyvében az általa – szubjektív szempontok szerint – válogatott emlékeket négy csoportba sorolja. A felvidéki – dévényi és nyitrai – millenniumi emlékművek mellett bemutatja a Gerlachfalvi-csúcson szintén ez alkalomból felavatott emléktábla és a már rögtön a felállítása idején kétnyelvű (magyar–német) mecenzéfi millenniumi emlékmű sorsát. Ezek után a szabadságharcok (a II. Rákóczi Ferenc személyéhez kötődő és az 1848/49-es) emlékjelei, majd az uralkodók (Mária Terézia és Erzsébet királyné/Sisi) emlékművei következnek. A sort az egyéb magyar vonatkozású emlékjelek zárják. A könyvet Függelék egészíti ki, ez két gömöri falu egy-egy bronzszobrát – Pósa Lajosét Nemesradnóton és Mátyás királyét Sajógömörön – mutatja be, amelyeknek a színmagyar környezetben szerencsésebb sors jutott. Az urakat megkapáltató igazságos Mátyás szobrát, csodával határos módon, sosem mozdították el a helyéről, a szocializmus idején például a kapája mentette meg az elvtársak haragjától.

Az egyes – Dévénytől Kassáig, Késmárktól Komáromig állított – emlékek földrajzi helyének alapos bemutatása után a szerző a felavatás körülményeiről tudósító korabeli beszámolók mellett az értékmentő elődök munkájának ismeretében és a vonatkozó szakirodalomra támaszkodva, valamint saját levéltári kutatásaiból merítve rekonstruálja a szoborsorsokat. A könyv egyes fejezeteiben társszerzőként Szeder László geográfus-helytörténész működött közre, a lőcsei honvédemlékmű sorsát tárgyaló részben pedig Mária Novotnának, a Szlovák Nemzeti Múzeum Szepesi Múzeuma igazgatónőjének tanulmányát is olvashatjuk.

Mint ahogy a könyv is nemegyszer hangsúlyozza, a magyar emlékek ellen az első világháború utáni impériumváltás következményeképpen 1919-ben valóságos országos hadjárat indult, amelyben „élen jártak a korábban az antant hadseregeiben (főként francia és olasz oldalon), illetve a forradalmi Oroszország ellen a fehér ellenforradalmárok oldalán harcoló Csehszlovák Légió tagjai”. A legionáriusok által ledöntött bronzszobrok értékes anyagát a legtöbbször beolvasztották (hacsak nem sikerült a helybelieknek valamilyen módon, legalább részben megmenteniük), a hófehér carrarai márványt pedig újrafaragták, ahogy az a könyvben korabeli képeslapok és fotók segítségével részletesen bemutatott pozsonyi Mária Terézia-szoborcsoport szétvert darabjaival történt.

A masszív talapzatot több esetben a helyén hagyták, a feliratát letakarták, levésték és „csehszlovákbarátra” igazították. 1919 után sok helyütt M. R. Štefánik szobra, majd 1938-ban a visszacsatolt területeken az országzászló került rá. Mint ahogy a könyvből kiderül, akadtak olyan szlovák értelmiségiek is, akik felléptek a pusztítás ellen, így menekült meg 1921-ben a rimaszombati Tompa-szobor, 1922-ben pedig a szakolcai Gvadányi-emlék.

1945 után újra veszélybe került minden, ami a „magyar időkből” megmaradt, és megélénkült a vandalizmus is, amelynek a leginkább Petőfi Ligetfaluban felállított szobra látta kárát, és szenved ma is új, védett(ebb) helyén. A nagyvezekényi csata emlékművének oroszlánja 2013-ban maga futamította meg a színesfémtolvajokat, akik a szobor szétfűrészelése közben a benne fészkelő darazsak miatt kénytelenek voltak menekülőre fogni.

Orosz Örs nem csak elméleti szakember: a terepen érzi igazán elemében magát, a „szóbeli és helyszíni gyűjtés” áll hozzá közelebb. A Sine Metu Polgári Társulás alapító elnökeként kollégáival 2017 óra végez „szobormentő munkát”. Kutatnak a földben, a vízben (ahogy azt az érsekújvári első Czuczor-szobor esetében tették), drónnal a levegőben; használnak georadart, dolgoznak pálcás szondázással; ásnak, emelnek, csiszolnak stb. A felkutatott és helyreállított szobrok, emlékművek mellett a könyv ennek a küldetésnek a kézzel fogható bizonyítéka. Nemcsak tartalmában és küllemében igényes emlékalbum, hanem egy tettre kész fiatalokból álló csapat kutatási naplója is egyben. Hiánypótló olvasmány – egy hiányt pótló „akciócsoport” frontemberének tollából. Sine metu.

Benyovszky Mánya Ágnes

Orosz Örs: Szoborsorsaink

Méry Ratio Kiadó – Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, 2022

438 oldal