M. Kovács Melinda: Azt a képet a kedvencek közül

Megértem, hogy az volt a kedvenc képed, de szerintem nem ez a legfontosabb szempont. Aki részt vesz a szertartáson, Ilonka nénit ismerte, senki sem emlékszik a fiatal szőke nőre. A pöttöm kis asszonyt emlegetik majd az ősz, vállig érő hajával, aki mindennap megfordult a boltban, és mindig gumicukrot vásárolt a dédunokáknak. Akit boldoggá tett a törődés. Hat felnőtt macskát etetett, de alig tudtuk lebeszélni az újabb alomról. Félt, hogy apa a kanálisba fojtja őket.

Riasztotta a halál. Disznóvágás idején nem jött ki a házból, míg visított a hízó. Nagyapa halálával ennek is vége szakadt, pedig alig vártuk, hogy megérkezzen a tél. Akkoriban iszonyú hideg volt: hozzáfagyott a kezünk a kilincshez. Ebédre vese-velő és friss pecsenye készült, lett kolbász, füstölt szalonna, legalább nyolc rúd préssajt, aminek a tetejére mustárt kentünk, apa citromlével locsolta meg, nagyi is úgy szerette.

A következő évben már a henteshez vitette a hízót, és megkérte, hogy darabjaira bontva hozza vissza. Nem akart több vérontást.
A csirkéiből egyet sem vágott le. Ha sütni akart, megvette a boltban, az övéi vígan kapirgáltak az udvaron. A tojás végett tartotta őket, néhánynak még nevet is adott.
A gyerekek örültek, hogy befogadjátok Cézárt, aggódtak, hogy apa agyonlöveti. Nálatok nagy a kert, egy-két évig még őrzi a házat, neki sem lehet már sok hátra. Nagyi beengedte éjszakára, pedig a sáros mancsával hatalmas koszt csinált. Az ágya mellett elnyúlva aludt. Tudom, ez nálad szóba sem jöhet. Ismerem a rendmániádat.

Úgy érzem, rossz ötlet a fekete kiskosztümöt ráadni. Csak amiatt vette meg, mert sok volt mostanában a temetés, és a régi vállalhatatlanul megkopott, egyébként utálta a feketét. Mit szólnál a világoskékhez? Azt mindig örömmel viselte. Merész, de passzol a szemem színéhez mondta, amikor kijött az öltözőfülkéből. Az egész asszony, tetőtől talpig ragyogott. Születésnapja volt, akkor lehetett hetvenkilenc. Amikor leakasztottam a fogasról, azt gondoltam, szó nélkül visszateszi, de mohón kapta ki a kezemből. Háromszor kérdeztük meg, hogy biztosan kifizessük-e, az ő korában talán illendőbb volna egy sötétebb. A lelkének kellenek az élénk színek, tőle ne sajnálja senki a szivárványt, kelt ki magából.

Igaz, csak ünnepi alkalmakkor, de a körmét is kilakkozta: finom, halvány árnyalatokkal; engem kért meg, hogy egy leheletnyi sminket az arcára is tegyek. Csak a haját nem festette. Nem is kellett, szépen őszült, illett hozzá az ezüstfehér.
Biztos emlékszel még, egy cukrászdába mentünk vásárlás után. Nosztalgia krémest kért és ír kávét. Féltetted a szívét, otthon már csak cikóriát ivott. Az ő szíve addig dobog, míg viszonozzák a szeretetét, ennyit válaszolt. Elnémultunk mindketten.

Olyan pici volt a kórházi ágyon, majdhogynem sima volt a paplan a teste felett. A keze mindig jéghideg, akkor is, ha a nyakáig húzta a takarót. Csalódott bennünk. Nem mondta, de az arcára volt írva, mikor rádöbbent, hogy abból a fehér, fertőtlenítő szagú kórteremből ő már nem jut haza. Pedig hányszor említette, hogy a saját házában akar meghalni. Bár megadhattuk volna neki! Kétségbeesetten számolta a napokat, mikor az orvos arról beszélt, meddig akarja bent tartani. Mikulásra már szeretett volna otthon lenni. Menni a boltba, megvenni az édességet, elkészíteni a csomagokat. Mindenkinek a kedvencét. Azok a csodálatos adventi naptárak, melyeket tőle kaptunk! A saját kezével varrta, és rejtette a csokikat a számmal jelölt apró zsebekbe. Karácsonyig ott lógott mindig a szobám falán.

Bízom benne, hogy senki sem hoz művirágot. Nagyi ízléstelennek tartotta, nagyapa sírjáról is dühöngve dobálta le. Kálát viszek, hófehéret. A kertje is azzal volt tele.  
A torra már megsütöttem a süteményt. Szárazat, az hetekig eláll. Figyelj oda légy szíves, hogy legyen bőven kávé, alkoholból elég a bor. Nem szeretném, ha egymás torkának esnének az örökség miatt.

Emlékszel arra a képre, ami a ligetben készült pár nappal a születésnapja után? Azt a képet kellene a koporsó mellé állítani. A nappalijában megtalálod, ott lóg a falon, a többi kedvence mellett. Sokszor nézegette azokat a fotókat. Ha rajtakaptam, kisietett a szobából. Egyszer sem hagyta, hogy sírni lássuk.