Zidane és Löw az év edzői

Zinedine Zidane2
BONN |

A klubedzők között a Real Madridot irányító Zinedine Zidane, a szövetségi kapitányoknál pedig a németek szakvezetője, Joachim Löw lett a legjobb 2017-ben a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS).

Az IFFHS honlapja alapján Zidane toronymagasan, 256 pontos különbséggel előzte meg a második helyezett olasz Massimiliano Allegrit, a Juventus trénerét. A francia szakember idén spanyol bajnokságot és európai szuperkupát nyert, a Bajnokok Ligájában pedig címet védett együttesével. Sikerével ő lett az első, aki játékosként és edzőként is kiérdemelte az év legjobbjának járó elismerést.


A dobogó harmadik fokára Allegri honfitársa, a Chelsea-vel angol bajnok Antonio Conte került. A lista egyetlen, nem Európában dolgozó edzője a River Plate-et irányító Marcello Gallardo a tizedik helyet szerezte meg.
A szövetségi kapitányok versenyében az idei Konföderációs Kupán diadalmaskodó Joachim Löw 299 pontot kapott, a második helyen záró, hazája válogatottját irányító brazil Tite 125-öt. A németek munkájáért 2006 óta felelő Löw 2014 után másodszor kapta meg a díjat.


A harmadik helyen a spanyolokat vezető Julen Lopetegui végzett 62 ponttal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?